Útleírások a 19.század első felében

Életképek

A divatlapok a 19. század első felének tipikus sajtóorgánumai voltak. A reformkor divatlapjai – bár minden számban közöltek képeket a korszak ruhakölteményeiről – annyiban azonban különböztek a napjainkban ismert divatlapoktól, hogy az öltözködésre vonatkozó tanácsoknál sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a szépirodalmi írások illetve a társas életre vonatkozó cikkek közlése.
Az 1840-es években a divatlapok visszatérő rovatai voltak az útleírások, útinaplók megjelentetése, illetve szintén kedvelt témának számított a vidéki városokból érkező levelekből származó helyzetjelentés. Az útleírások legtöbbször a szerző által bejárt útvonal városainak szubjektív társadalomrajzát tartalmazta: tudósítottak a helyi kulturális eseményekről, szokásokról, a szerzők egy-egy település miliőjét igyekeztek lefesteni. Az ismertetés egyúttal kritikával is párosult, különösen a korszakban megerősödő nemzeti eszme jegyében mondtak bírálatot egy-egy közösségről.
A nyugati fekvésű városok esetében gyakran bírálták a lakosok németajkúságát, a magyar nyelv és kultúra elhanyagolását. Különösen keményen bírálták a kőszegieket is ebben a tekintetben, a kulturális és nemzeti élet tengésére egyaránt panaszkodtak. Kőszeg esetében a német nyelv általánosságán túl a takarékpénztár és a gyáralapító egylet vezetőit is erős bírálat érte: „…jövendője felől kevés reményt táplál bennünk, miután az eszme lánczolatát többnyire igen ismert zsidókezek fűzik. A takarékpénztár körüli hatalmat –mint mondják – szinte zsidókezek monopolizálják…” (Életképek 1845. 15. sz. 477. o.)
Kőszeg lakosai azonban nem hagyták annyiban városuk és takarékpénztáruk hírnevének becsmérlését, levélben tiltakoztak a vádak ellen. Az Életképek és a kőszegi takarékpénztár tisztviselőjének szóváltása a nyilvános vita indulatokkal telített példája, mely a nemzeti identitás mellett a zsidóság megítélésének kérdéséhez is érdekes adatokat szolgáltat.A Pesti Divatlapban megjelent cikk ironikus válaszadás Kőszeg németes kultúrájának bírálatára. A levél írója utal arra, hogy a vándorszínész társulat városukban csak biztosító ívek ellenében telepedett le: aláírásgyűjtéssel mérték fel, számíthatnak –e közönségre, azaz anyagi bevételre. A kőszegi levél szerzője csípősen jegyezte meg, hogy ezen az íven több volt a német, mint a magyar név.

ÉLETKÉPEK:

Belöldi levelezések

(1845. 10. sz. 312.o.)

 

Kőszeg. február 22kén. Városunkban se élet, se halál, csak nyomoru tengés uralkodik. – Szinészetünk, melly Pázmán igazgatósága alatt a’ böjt elején tizenkét előadásra bérletet kezdett, szinte csak teng ’s színházunkban „csak az üres visszhang gúnyol felelettel” – Ezenkivül még a takarékpénztár és a létesítendő posztógyár ügye; teng a’ sok ezerbe került kőszén sikertelen keresése; teng a nagyrészben németajkú lakóink ’s növendékeink közt a magyar nyelv, tengenek a’ kövezet és utczavilágítás; szóval: minden teng, csak nemzetiségünk nem; – mert nem tenghet az, a’ mi nem létez. Remete Sándor

Úti naplómból

(1845. 15. sz. 477. o.)

A nap épen lemenőben volt, midőn Kőszeget megpillantók csak; néhány bágyadt sugarai mosolyogtak még a hegyek lánczolatán, búcsúzólag tekintve az ősfészekre, mint egyikére azon régi ismerősinek, kik a’ sors annyi viszontagságai között is, mint szent ereklyéi az ősi dicsőségnek, fennmaradtanak. Lehetetlen illy látmánynál elfojtani azon sajátszerű nemzeti érzelmeket, mellyek egy nemével az ősök iránti tiszteletnek buzgalomba merítik a lelket ’s mintegy felhívnak, hogy a’ mult és jelen vonásait összehasonlítva, ítéletet mondanánk fölöttük. ’S valóban a’ jelen, melly az emberiség ügyét olly meleg karokkal siet felölelni, leginkább képes megítélni: milly nagy áron vásárolták elődeink azt, mit mi utódok ősi dicsőségnek szoktunk nevezni. ’S körül-belől felmerülhet lelkünkben a’ gondolat, hogy sok tettek, miket nemzeti nagylétünk, ’s dicsőségünk oszlopfalának ismerünk ’miknek említésekor mintegy önkénytelenül is tisztelettel szoktunk meghajolni, az emberiség fejlődésére felette kártékony befolyásuak valának.

Igy szövögetém vala tovább is eszméim lánczolatát, ha az előttem fekvő város el nem vonja figylememet, Mintegy aranyba foglalt kövecske lapul a’ völgy lábaihoz e’ város, míg másik felől az ismeretes Gyöngyös folyam csendes morajjal nyalja oldalát. Sok házain még goth izlés nyomai láthatók, mellyek, midőn nevezetességeit keresők, némán a’ mult időkre utaltak bennünket. A’ város lakói sokat tartanak a históriai nevezetességre, de a’ magyar nemzetiséget társaséletükben honosítani nem igen igyekeznek. Bizonyos quasi haut-volées nőcske épen ez alkalomkor szavalt egy társaskörben német nyelven egy illy czímű satyrat a’ magyar ifjak ellen: Pali in Pesth. Sajnos, sajnos, kivált ollyantól, ki igenis magyar Miskák között növekedett. A védeglyet is csak úgy ím-mel ám-mal pártoltatik: tagjai még eddig százra sem mennek. Mint mondják, van alakulásban egy gyáralapító egylet, de jövendője felől kevés reményt táplál bennünk, miután az eszme lánczolatát többnyire igen ismert zsidókezek fűzik. A takarékpénztár körüli hatalmat –mint mondják – szinte zsidókezek monopolizálják, ’s azért – bár fennmaradása remélhető is – nem fogja olly nagy mértékben árasztani jótékony hatását. Nem vagyunk ellene az emancipatiónak, de fáj tudnunk, hogy vannak emberek, kiknál áruczikk az igazság és becsület. Ha e’ hatalmas nyavalyán segitend az emancipatio, az emberiség egyik szentségének, az erkölcsi életnek, támaszául ’s megmentőjéül tekintendő. A’ társalgási szellem sem örvendeztetett meg. Magyar egyszerüség ’s nyiltság helyett  sok helyen hideg udvariassággal kelle találkoznom. Az olvasóegyleten kívül, mellynek elég tagjai vannak, méltó megemlítésre Völfl pomologiája.,,

Nyugatról gyönyörü hegyek emelkednek föl, mellyek felől sok megemlítésre méltót hallottam; de azok közül elég legyen kiemelni az „Öregház” –at mellynek romjai a’ legmagasabb hegycsúcson hevernek ’s számtalan népmondának szolgálnak alapul, – ’s a’ Hermán kut’ –at, hol az árulás gyanujába esett Hermán tanácsos az ostrom végeztével megnyuzatott. A’ kés, mellyel e’ nem legmulatságosabb műtét végbevitetett, – mint hallom, – maiglan látható a városháznál, ’s a’ kut, melly már akkor létezett, még mindig szolgál friss vizzel az utasoknak; de csak, kik nem félnek a’ torokfájástól, mert cseppjei metszőhidegek.

Innen gr. Szécheny Pál Apáti-nak nevezett nyári lakhelye mellett Szombathelyre hajték.

Kőszegről                           

(1845. 19. sz. 611.o.)

 Válasz az „Életképek” 15-ik számában közölt „úti-napló”-nak a’ kőszegi takarékpénztárt illető részére. – Relata refero- ,’,mint mondják’, mint hallók,’ ezek a fentebbi Sátoros Pál név alatt közlött úti naplónak stereotyp, csaknem minden szófűzésben olvasható kifejezései, melyek tanúságot tesznek arról: hogy Sátoros Pál is csak azon utazók számát szaporitja, kik magokat azon városoknak, melyekben ebédeltek vagy lovakat váltottak, minden viszonyaiba beavatottnak képzelik. Ez felette nevetséges, de nem vétkes önámítás mindaddig, míg hermánkuti, vagy öregházi népmondák forognak szóban; de midőn a közlő illyes mendemondákat egy olly intézetre nézve, mellynek jótékony hatását hitele feltételezi, minden szigorúbb vizsgálat nélkül könnyelműleg valódinak elfogad, azokat terjeszti, ezáltal az intézetet és az azt igazgató férfiakat, bármelly hírűek legyenek is, a’ közvélemény előtt lealacsonyítja, önámitására rágalmat szül, melly annál undokabb, miután vallásbeli türelmetlenségen alapszik. – Ezen takarékpénztári társaságnak 300 részvényeit mai napon 121 tag bírja, választmánya pedig, melly a’ pénztárt ellenőrködi és a’ társaság ügyeit igazgatja, a’ két igazgató kívül még 24 tagból áll, ezen utóbbiak között három zsidó van ugyan, de az egész társaságban levő 25 izraelita tag 78 részvénnyel bír, ’s igy világos, hogy akár a’ részvényesek akár az általok birt részvények száma tekintessék, a’ zsidóknak ezen intézet kezelésébe kevesebb befolyásuk van, mintsem, a’ számarányt tekinve, követelhetnének. Hogy pedig ezen három izraelita a’ többi választmányi tagok felett felsőbbséget gyakorolna, azt valamint egyrészről önmagok sem akarnák, ugy másrészről az egész különféle érdekü és polgári állásu egyénekből álló választmány sem fogná eltűrni. – Tekintve végre ezen takarékpénztárból adott kölcsönöket, ezen három zsidó választmányi tagok kölcsönt sohasem maguk, sem mások számára nem szorgoltak, sőt egy-két esetben, midőn t.i. nagyobb összegek rövid idő utáni visszafizetésre tétettek a’ takarékpénztárba, csak nagynehezen vétethettek reá, Hogy miután ezen városban kizárólag ők üznének nagyobbszerű kereskedést és így nagyobb összegekről szóló rövidlejáratu váltóik csak nekik volnának, ilyes alapszabáliylag három aláírásokkal biztosított váltókat a’ takarékpénztárnak forgatmány útján általadtak, ugy hogy ezen esetekben is inkább ők segítettek, mintsem engedelmet nyertek. Világos tehát ezekből, hogy az említett úti naplónak azon része, mellyben ezen takarékpénztár zsidó kezek által monopolizáltnak állíttatik, alaptalan, s’ ezért az alólírott választmány annak íróját a’ haza szine előtt felszólítja, hogy saját neve alatt fellépvén, mutassa be tényekkel, hogy ezen választmány, melly a kőszegi takarékpénztárt ellenőrködi, és igazgatja, bármelly végézsben, bárkinek kedvéért az alapszabályok által határozott ösványről eltért, vagy pedig, hogy egyes, bármelly vallásu választmányi tagok a’ többiek felett felsőbbséget bitorolván magoknak vagy másoknak a választmány tudta és megegyezése nélkülal apszabály elleni kölcsönöket vettek vagy adtak. – A mi azon búsjóslatu jövendőt illeti, mellyel a’ közlő ezen takarékpénztárt fenyegeti, sokkal jobban bizik az alólirt választmány a’ közbizodalomba, melly ezen intéztet, a’ közel 100,000 pftkra terjedő betételek bizonyítása szerint, rövid, alig 8 hónapi fennállásától fogva, felkarolta, mint sem hogy sátor alatt irkáló nomádok jóslatai által kitűzött ösvényéről letántoríttathatnék.

 – A’ kőszegi takarékpénztár választmánya nevében. Makovicz Ede, titoknok.

Szerkesztői jegyzet:

* Ezen választ ollyféle szives figyelmeztetéssel kaptuk, miszerint azon esetben, ha a’ fölvételt megtagadnók, az más lapban fog közöltetni. Ezen stereotypfenyegetödzések már nagyon unalmasak kezdenek lenni. Nem hisszük, hogy valaha még csak szinét is adtuk volna rút pártosságnak vagy más véleménye iránti türelmetlenségnek ’s azért igaz lélekkel követeljük mindenkitől azon méltányosságot, hogy mind jellemünk kétségbevonhatatlansága-, mind a’ védelmezendő ügy tisztaságában bizva, illy hiu utániratokkal bennünk részére ijeszteni ne fáradozzék. Szerk.

Kőszeg

(22. sz.)

Válasz a kőszegi takarékpénztár ügyében. – Bizonyos Makovicz Ede, egyébiránt a őszegi izraeliták ügyvivője és az ottani takarékpénztár titoknoka, jónak látta az egész választmány nevében megtámadni azon szavaimért, mellyeket utinaplómban (’Életképek 18-ik szám) ezen takarék-pénztárról mondottam; s természetesen nem tudván kivel van dolga, – elég védelmet lát részére azon hiedelmében, hogy a kőszegi dolgok állását nem ismerem. De igenis ismerem, édes Makovicz úr! Igen jól tudom, milly harczok vivattak, hogy ezen egyesületeből a’ magyar elem kiszoritassék, igen jól tudom, mennnyi küzdelem volt bizonyos választási ügyben, hogy a’ német elemet pártoló zsidók és subditi győzelmet vivhassanak; igen jól tudom, miképp ezt tapasztalva, olly ritka polgári becsületességü férfiak léptek ki az egyesületből, kiknek sokan, saruik megoldására sem méltók, kiktől ön, mind polgári állásra, mind értelmességre nézve – már megendegjen uribarátom uram! – bizony igen messze áll. De olvassa meg a’ tisztelt közönség a’ Kossuth – szerkesztette Pesti Hirlap 1844-iki 1-ső félévi utolsó számának egyikét ’s meg fogja látni hogy más is van, ki igy itél a kőszegi takarékpénztár felett ’s hogy nem ok nélkül mondottam, miképpen „itt a hatalmat bizony zsidó kezek monopolizálják.” Bizony bizony jobb lett volna hallgatni, édes úr! mert illy pöffeszkedő felszólalások könnyen alkalmat szolgáltatatnának ollyak elmondására is, mire az uzsoravadászok könnyen még sokkal nagyobb dühbe jönnek. Ne fejtegessük azért kérem: valjon mennyire terjedő izraelita hatalmat birunk eltűrni magunk felett? Mert én igen jól tudom, édes Ede úr, hogy iuxta  vagy penes regulam auream igen könnyen belebukhatunk a számadásba. – Hogy szavaim „vallási türelmetlenségen alapulnak”ez még legnevetségesebb állítása nagy jó uramnak! mert sem ön, sem az egész kőszegi takarékpénztári választmány nem tett, nem tehetett annyit az emancipatio ügyében, mint – kegyes engedelmével Makovicz urnak – csekély személyem. Vajha ezt az illetők máskép igyekeznének megérdemelni ’s ne adnának alkalmat olyanok nyilvánítására, mellyek által ügyök az ohajtott népszerüségre bizony nem legnagyobb mértékben számolhat. – S’ ezek voltak az említett válaszra „a’ haza színe előtt” megjegyzendőim. Mi saját nevemet illeti, azt – mivel önnek ’s a’ választmánynak ugy tetszik, hogy nyilvánitsam – nekem pedig nem ugy tetszik, tehát….. kegyes engedelmével, nem nyilvánítom; de ha önnek vagy bárkinek velem személyesen dolgának lenni kerekednék: csak nyilvánitania kell ezen uton ’s sátorom szivesen befogandja, hol szemüveg nélkül is egymás szeme közé nézhetünk. *) Sátoros Pál.

* A vita az ’Életképek’-ben be van végezve. Szerk.

Belföldi levelezés

(1845.13.sz.450-451.o.)

Állj félre barátom! Én is hadd beszélek:

Mert illyen legénytől, mint te, még nem félek.

(Vőfélköszöntés)

Kőszeg, sept. 27. 1845. A’ szép haza majd minden tájáiról, legyen az boldog, vagy boldogtalan, megemlékezik az „Életképek”, miért ne tehetné szerény városkánkról? Megteszi, uraim, meg! Semmit se búsuljunk…habár nem igen örvend is rajta, hogy olly rococo kő szegül a’ hon gyűrűjébe, mellynek régiségbeli becsét elismerik ugyan az antikváriusok; de azt állítják, hogy annak eredeti fényét az idő már igen elhomályosította ’s ujabb lagirozás, melly rajta észrevehető, meghamisitott, nem honi. – Mintha csak dárga Kő… No igen, a’ drága kő zsidók keze között forgott volna – szóljunk tehát egy-pár magyar szót e’ német város felől, mert illő, hogy néha támadjon egy kis szellőcske – nem forgó szél – csak szellőcske, melly az ősök hamvain keresztülreppenvén, felkapja azoknak porait, hogy szemük közé sodorja a’ hálátlan utódoknak, kik idegenhoni sarukban tapodják Jurisics hamvait ’s külföldi szivarokat füstölnek, hogy még levegőjök se legyen honi. – De… engedelmet kérek! … Már csak azt mégis meg kell vallanom, hogy a honi nyelvet igen szeretik; megveszik 30 krjával is a’ mészárszékben; de azt megkívánják, hogy külföldi olajjal és ecettel jól meg legyen készítve; a tormát nem bánják, ha magyarországi is, csak az „Életképek” ne reszelje azt az orruk alá. Már a’ ns. városi hatóság csakugyan másképp tesz, mint ezek: ő még hajdúit is magyar ruhába öltözteti, az ember első tekintetre csakugyan magyarnak is hinné ám őket ’s biz azt gondolná, hogy fölfegyverkezett húsvéti irott tojások, pedig csak krumpiren in Mondur, ’s valjon ki fog illy körülmények között csudálkozni, midőn az éji őrök, a’ város utczáin – perse német nyelven, értjük, uraim? neémet nyelven! azt kiáltozzák, hogy bizon még csak éjfél vagyon!

Pesti Divatlap

 

Vidéki Szemle

(1845. 2. szám. 63.-64. o.)pesti divatlap

Kőszeg, Mart. 20-án 1845. Farsangunk élvezete meddő volt. Nem ugy bőjtünk. Pázmány Mihály sziniigazgató úr óvatosan, sőt mi több, csak azon kikötéssel lépett németes szellemünek hírlelt városunkban föl, ha 12 előadásra aláírások által biztosíttatandik. A biztosító iveni nevek között nélkülöztük ugyan némelly uri magyar családfő kézvonását, de a biztosiás csakugyan meglett: és most a bőjt végén magasztalva emlegeti Pázmán azon reményföllötti pártolást, mellyel ő mind a mellett megtiszteltetett, megörvendeztetett, hogy a szorosb értelembeli polgárságnál kevés visszhangra talált a magyar Thália. Azonban ezen részvét nem egyedül nemzetiségünk iránti buzgalmunk eredménye, hanem azon érdemek méltánylása is, melylyet Pázmán és társai maguknak kivivtak; ezek többnyire várakozásnak megfelelő játszásuk, és válogatott nemzeti mutatványaik által. – Ezen társaság által gazdagon nyujtott élvezetet nyomban követte annak eloszlása után a folyó hó 18-án az itteni hangászegylet műelőadása. A katonai hangászkarnak innét az ezreddel együtt Körmendre lett áttétele igen érezhető hiány ugyan, ugy az egész városra, mint különösen a hangászegyletre nézve. De Slamatinger tanácsos és hangászegyleti elnök úr ernyedetlen buzgalma, s különösen a pannonhalmi főapátnak bőkezűséggel párosított pártfogása mellett igyekszik föladásának megfelelni, s műelőadásai által a társas élet gyönyöreivel, s a magasztos Egyesüljünk-nek, itt csak virágaival, de máshol gyümölcseivel is megajándékozni, nem csak az egylet tagjait hanem 40 kr.p. belépti díj mellett, minden műbarátot. Jelen előadást a nemzeti irány, vagy izlés jellemezte, részint azon tekintetből, minthogy magyar nyitány és magyar rondókecsegtették füleinket, részint abból, minthogy – a mi még itt soha nem történt, Pázmán Garaynak „Katonaekemény vitézét, s nyájas neje Vörösmartinak „Az elhagyott anya” költeményét szavalták ugy, hogy annak zajos taps és éljen volt méltó eredménye. Ugyanazt vivta ki magának az átható, de mégis kellemes hangu Goldstein Teréz kisasszony, ki hogy a Donizetti és Bellini-féle dalokért nyert tapsot viszonozza, szives volt a lengyel számüzöttet értelmes magyarsággal, mindnyájunk örömére eldalolni. Husvétra az europai hirü Saphir igérkezett hozzánk, hogy a működése alkalmával beveendő pénz által, egyleti kórházunk szépen növekedő tőkéjét gyarapítsa. Gondolható, hogy az illy szent szándéku s nagyhirü vendéget tárt kebellel várjuk. F.L.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.