Szabadváry Ferenc

Szabadváry Ferenc

Szabadváry Ferenc 1923. Kőszeg szeptember 1.- 2006. május 21. Budapest

A kőszegi bencés gimnáziumba jártam. A jó tanulók közé tartoztam. Néha vastagbetűs is voltam. A bencések jó tanárok voltak, jó iskolákat tartottak. Sok évszázados tapasztalatuk és a rend nagy vagyona ezt lehetővé tette.” – emlékszik vissza Szabadváry Ferenc, kémikus, tudománytörténész, egyetemi tanár, akadémikus, egykori bencés diák az „önmegemlékezésében” egykori diákéveire.

Szabadváry Kőszegen született 1923. szeptember 1-jén. A Szabadváryak régi kőszegi családnak számítottak, már az ükapa is kőszeginek vallotta magát. Ferenc polgári családból származott, akik a családi üzletből éltek. Az üknagyapa 1837-től főzte a szappant. Az édesapa, Szabadváry Ferencet már szappangyárosnak nevezték. Ifj Szabadváry Ferencék négyen voltak testvérek, két lány és két fiú közül ő volt a legidősebb. Az édesapa, fia állítása szerint nem igen értett a szappangyártáshoz, nyersbőrkereskedést folytatott, mert ehhez jobban értett. A Szabadváry család tipikusnak mondható polgári háztartást vezetett Kőszegen, szakácsnőt tartottak, szobalányt, és nevelőnőt a gyerekek mellett. (Melyik házban laktak?).  A család nem mindig élt a legjobb anyagi körülmények között, de a szülők mindent megtettek, annak érdekében, hogy a gyerekek ne nélkülözzenek. A családi üzlet, a szappanfőzés, az 1930-as években kezdett jobban menni. Szabadváry Ferenc szerint ennek két oka lehetett, az egyik a II. világháborút megelőző konjunktúra, a másik pedig az édesanyja. Ezekben az években vette át az édesanya a családi gyár irányítását. Az édesanya bécsi lány volt, Semmeringen ismerkedtek meg férjével, Bécsben házasodtak össze a szülők. Mivel az édesanya osztrák lány volt, így Szabadváry anyanyelvi szinten beszélt németül. Amikor a gyár csőd közelbe került, az édesanya fogta magát és helyrerázta a manufaktúrát. Kirúgta azokat, akik loptak, megtanult szappant főzni. Így lett a Szabadváry szappangyár igazi gyár, ahol 50-60 embert alkalmaztak.

A későbbi kémikus bencés diákként szigorú, ámde szerteágazó oktatást kapott, ahogy ő fogalmaz: „Legjobban a történelmet szerettem, hihetetlenül sok történelemkönyvet olvastam, s még ma is fel tudom sorolni Európa legtöbb országának királyait kronologikus sorrendben. Legtöbb bajom a matematikával volt. Ezt sosem értettem. Máig sem….” „Hajlamom és kedvem szerint régész vagy történész szeretettem volna lenni. De anyám azt mondta, hogy abból nem lehet megélni, meg különben is, azért szorgoskodtak annyit a szappangyárban és- ért, hogy azt valaki tovább vigye, nekem vegyésznek kell lennek. Jó, nem ellenkeztem. Kitüntetéses érettségimmel /a matematika jelest jó tanárom jó szívének okából/ felvették a József Nádor Műszaki ég Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Osztályára.”

Szabadváry úgy indult neki a vegyészmérnöki karnak, hogy úgyis kihullik az első évben, de mindenből átment. Ekkor úgy gondolta, hogy csak befejezi az egyetemet. Szerencséje volt, már jócskán a II. világháború idején jártak, amikor is a mérnök diákokat nem sorozták be katonának. Ferenc Kőszegen tartózkodott mikor a front már Magyarországon volt. Reménykedett a kiugrásban. Visszautazott Budapestre, nehogy Kőszegen érje a front. Akkor ért a fővárosba, amikor a szovjetek Soroksárra. Az egyetemi évfolyam, ahova Szabadváry járt, már nagyon sokszínű volt politikailag. Akadtak nyilasok, nem is kevés, Szabadváry mélyen elítélte a náci ideológiát. Szabadváry polgári demokratának tartotta magát, aki állítása szerint 8 Órai Újságot olvasott. Az évfolyamban természetesen kommunisták is voltak. 1944 decemberében az egyetemet kitelepítették Németországba, hogy a Hungarista Nagyhaza felépítésében segédkezzenek a vegyészmérnök egyetemisták. Szabadvárynak nem volt sok választása, elment az egyetemmel Németországba. „December 16-án elindult velünk a vonat a Keletiből, egy hét múlva már Tatabányáig jutottunk, két hét múlva meg Drezdáig… Drezda akkor még teljesen ép volt.” A fiatalokat századokra osztották, egyenruhát már nem kaptak. „Puska pedig az egész világháború folyamán nem került kezembe, szerencsére. Így ért minket az 1945 februári drezdai bombázás. Egy egyszerű futóárokban éltem át. Hasaltunk az árok fekenén, századparancsnokom, egy zászlós kolléga feje a fenekemen…Az egész évfolyam szerencsésen túlélte ezt az éjszakát.”  A drezdai bombázást követően Bajorországba helyezték át az évfolyamot. Szigorlatot egy dingolfingi kocsmában tett.  Megjelentek az amerikaiak, majd fél év múlva Szabadváry végre hazamehetett Kőszegre.

Diplomáját nem ismerték el, ezért újra kellett szigorlatoznia. Ezt követően kezdte meg pályafutását 1946-ban a családi szappangyárban. Eleinte könyvekből akarta elsajátítani a szappanfőzés minden rejtélyét, de sikertelenül. Szerencséjére a gyárban az idősek megtanították a fiatal vegyészmérnököt a szappankészítés csínyára. 1946-ban államosították a gyárat. A család helyzete megromlott. Egyik napról a másikra új vállalatvezetőt neveztek ki a gyár élére. A család házát egy év múlva államosították, a szülőknek három napjuk volt kiköltözni egy szükséglakásba. A Szabadváry név rosszul csengett Vas megyében, ezért a fiatal mérnök a fővárosban keresett magának állást. Kapott egy fülest barátaitól, hogy a Műegyetem Általános kémia tanszékéra új professzor érkezett, aki pénzt kapott új kutatásokat, új kutatók felvételére. Szabadváry Ferenc jelentkezett és felvették. Ózonnal kísérletezett az alagsorban, közel 40 évig volt itt az íróasztala.

Szabadváry 1951-ben nősült, egy soproni lányt vett el, Holecek Krisztinát, akitől egy fia született. 1956-ig Szabadváry rövid, átmeneti időszaknak tartotta a szocializmust. A forradalom idején megfordult fejében a disszidálás gondolata is, de végül maradt az országban. Ekkor kezdte úgymond, komolyan venni a kutatást. Származása miatt nem tartották jó kádernek származása miatt, ebből kifolyólag 18 évig volt tanársegéd a Műszaki Egyetemen, 5 évig adjunktus és 3 évig docens, aztán lett csak professzor. Önéletírása szerint többször majdnem elbocsátották állásából származása miatt. Adjunktussá való kinevezése sem zajlott egyszerűen, ahogy ő fogalmaz: „1964-ben megírtam az ún. „kubai” levelemet a dékánnak. Azért kubai, mert akkortájt oldódott meg a kubai válság, s én azt írtam, ha meg lehetett ezt oldani, akkor miért nem lehet megoldani a Szabadváry kérdést. Vagy küldjenek el, vagy nevezzenek ki adjunktussá”. Végül megkapta a kinevezést. Az egyetemi állása mellét 1971-ben főigazgatóvá nevezték ki a későbbi Országos Műszaki Múzeum élére. Ő maga nem tartotta túl sikeresnek főigazgatói tevékenységét, de a közel 20 éven át tartó vezetése alatt a múzeum gyűjteménye megnégyszereződött.

Szabadváry a tudománytörténetben komoly nemzetközi eredményeket ért el. Ő maga a következőképp nyilatkozik pályájáról – „Mérleget vonva szakmai pályámról, nem értem el mindazt, amit szerettem volna s nem is úgy, ahogy szerettem volna, de nem szabad panaszkodnom. A tudománytörténet terén eredményesnek mondhatom magam.” Az analitikai kémia története című könyv öt nyelven jelent meg, ezért később megkapta az amerikai Dexter-díjat (1970). Lavoisier és kora (1968) című könyve is több külföldi kiadást megélt, négy nyelven – őmaga ezt tartotta legkedvesebb munkájának. Magyarországi tanítványai előszeretettel használták A kémia története Magyarországon című kézikönyvét, amelyet 1971-ben jelentetett meg Szőkefalvi-Nagy Zoltán társszerzővel. Életrajzi monográfiák is születtek kezei alatt, Than Károlyról (1972) és Wilkler Lajosról (1975) írt könyvet. A magyar kémia művelődéstörténetével (1998) is nagy sikereket ért el. Szabadváry 19 könyvet, 9 könyvrészletet és 382 publikációt közölt életében. Rendkívül termékeny szerzőnek számított. A Széchenyi-díjat 1991-ben vehette át. Szabadváry tevékenységének köszönhető az is, hogy a Műszaki egyetemen a tudomány- és technikatörténet tudománnyá, mi több tanterv részévé vált. Kutatásai alapvetően kémiatörténettel foglalkoznak, analitikai kémia, szerves és szervetlen kémia, általános és fizikai kémia, kémiai technológia. Szabadváry Ferencet 1995-ben az MTA levelezőtagjává, 2004-ben pedig rendes tagjává választották. Emellett több nemzetközi egyesületnek a tagja is volt. 2006. május 21-én hunyt el Budapesten.

 

Úgy érzem nevem nem csak életemben fordult elő bel-, és külföldi lexikonokban, hanem öröklétem után is benne marad, legalábbis Magyarországon. Jó lenne, ha más is megírná véleményét rólam. Hátha egészen más lenne.”


Előző

Chernel Miklós

Következő

Vélemény, hozzászólás?