Rájnis József és Kőszeg

 

Rájnis József (1741-1812) A kőszegi születésű jezsuita költő a klasszicizáló magyar irodalom egyik megteremtőjeként tartja számon a magyar irodalomtörténet. Kőszegen utcát is neveztek el róla, illetve az egykori jezsuita gimnázium falán elhelyezett tábla őrzi emlékét.

Idézet versében a kőszegi táj múzsaként jelenik meg.

A Poéta Székes-Fejérvárról írván egy Kőszegen lakó kedves társát ösztönzi, hogy ígérete szerént Magyar Verseket szerezzen

Lám a Magyar-is tsalhat! nem okosság annak-is

hinni;

Minden igaz sanyarú szám-kivetésre szorúltt!

Mit fogadtál, mikoron szemedet minap őszben előszer

A’ dérrel-födözött Kőszegi földre vetéd?

Nemde nem e’ gyönyörű szép fogadásra kelél?

Kőszegi völgyek! előbb, mint nyári melegnek

örültök,,

Tollam akár-mitsodás Szittjai dalra fakad.

A nyár el-közelít, a Kőszegi völgyek örülnek,

Tsak még-is tollad sok-napi porban hever.

Már ezután tőled mit várjak? ha mostan-is halgatsz,

A’ mikoron szíved sok kies helynek örül;

Kertnek örülsz? közel a Gyöngyös’ vize kerte-

ket éltet,

Ott a szép Klóris téged ölébe fogad;

Tetszenek a gabonás földek? nincs meszsze Tzeresnek

Birtoka, ez téged fris levegővel itat;

Vagy menedékes hegyet kívánsz? Közel érheted azt-is:

Itt lakik ám Bákkus szép menedékes hegyen.

Pán-is, ha úgy tetszik, téged vadon-erdeje által

Sok gyönyörű völgynek zöld kebelébe vezet.

Itten hüves patakok követsen szaladozva tsörögnek,

Ott amaz hét forrás kelleti tiszta vizét.

Ott szalad a’ sebes őz, s a völgynek ereszkedik; itten

A’ szag után nyomozó vizla vadakra siet.

Érzed-e a’ füvek illatját? Veszed észre körüled

A’ szemedet kísztó (?) gyöngyi virágnak havát?

Hallod ama’ madarat? kinek éneke zöldes homályban

Úgy, mint Merkurius’ néhai sípja, zeneg:

Mellyel igéztetvén a’ nyúgtalan Argus is, ámbár

Száz szeme vólt, tellyes szenderedésbe merültt.

Látod ama’ fának tetején? mint mondja siralmát!

Mellyre az erdőnek kétszeres hangja felel.

Vallyon kit sirat ez? téged bóldogtalan! (hidd el!)

Téged illy szomorú hanggal előre sirat!

Nem de tudod? nem sok nap-utánn más közre

menendesz,

S véled-e, hogy mindjárt Kőszegi földre találsz?

Ám ha ezen tompúl a’ Múzsák ösztöne benned,

Más helyeken  tompán hoszszas időre marad.

Oh nyomorült! ha talám a” Bétsi szerentse nyo-

momban

Téged is ősz elein puszta lakásra taszít!

Jaj! hogyha ebbe szorúlsz, tsuda lészen előtted,

hogy innen

Bús szívem Pindus’ víg tetejére örültt.

Romlott kő-falakon járván valamerre menendek,

Erre, ’s amarra, szemem nádra vizekre teként.

Nádra, vizekre teként? oh bár tsak ezekre tekéntsen!

Ez szomorú napokon sokszor ohajtja szemem!

Ím! vizenyős földünk most -is rút bűzt okádja,

Ím az egész váras ködbe, homályba borúl

Pihha! büdős párák! Távozzon-el, a’ kinek ínye

Kásztali forrásnak tiszta vizére szokott.

Erre mit mondasz? Még sincs foganatja szavamnak?

Még-se kelend tollad semmire? még-is henyélsz?

Mondd inkább’, hogyha nincsen erőd, ha nem engedi kedved,

Vagy verssel leg-alább e’ levelemre felelj.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.