Városkép a Monarchiában

omm1

Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben

Az 1880-as években induló ismeretközlő sorozat a Monarchia valamennyi tájának bemutatását tűzte ki céljául. A monumentális vállalkozás kezdeményezője Rudolf főherceg volt, a Magyarországra vonatkozó fejezeteket Jókai Mór szerkesztette. A régiók, megyék és városok kultúrájának, történelmének ismertetését táj –és városképek illusztrálják. Kőszeg leírása hosszasan tárgyalja a várost érő támadásokat., a török ostrom kivédésére mint város történelmének „legszebb lapja” hivatkozik.

Kőszeg régi vára a mai Ó-ház helyén épült vár, melynek alapfalait teljesebben csak napjainkban ásták föl. A 609 méternyi magasban emelkedett vár felső falaiból is ma már csak némi romok találhatók. Helyükön most az utast messzelátó fogadja, melyről tiszta időben festői kilátás kínálkozik minden oldalig. Keletre a kis magyar síkság tűnik föl. Ugyanott a győri, délre pedig a sümegi, majd a balatoni regényes hegyek, meg a Ság és Somló kötik le a szemlélő figyelmét. Éjszakra, mint egy tükör, a Fertő vize csillan meg. Mögötte a pozsonyi, innen a soproni, lánzséri és a Rozália-hegység. Ezek mögül az osztrák Alpesek: a Hóhegy (Schneeberg) és a Rax köszöntenek bennünket. A hegyek előtt virágos, patakos mezők között itt is, ott a is faluknak fehérre meszelt házai tűnnek elő. A nyugati kilátást a 665 méter magas Zeigerberg zárja el. Ezen az úgy nevezett Ó-váron kívül van a hegység lábánál egy alsó vár is, mely a hírhedt Németújvári grófok birtokában volt. E vár hosszas négyszögben terjedő épület, melynek éjszakkeleti és délkeleti sarkai négyszögletes tornyokkal vannak ellátva. Régi eredeti állapotában azonban mind a négy sarkán kerek tornyok emelkedtek, melyek közül kettő, a vár délkeleti és délnyugati szögletén csonka állapotban, maig is fennmaradt. A régi falak maradványai is fölismerhetők még. A magasabb nyugati falat erkélyek díszítették, mit onnan lehet következtetni, hogy azoknak a talpkövei most is kivehetők. A nyugati fal párkányzata románkori tagozatot mutat. Egy 1586-ból fönnmaradt összeírás szerint akkor a várban 15 tágas szoba, két nagy terem, 14 lakószoba, magtárak, istállók és pinczék voltak. Az 1777-ik évi nagy tűzvész után tetemes átalakuláson ment át, kápolnája azonban most is ódon szerkezetű. A belvárosi kapuján belül a falon egy nagy csont lóg, a néphagyomány szerint egy török óriás csontja, a ki a vár árkát át akarta úszni; de az talán inkább tevecsont, a török hadak tevéiből, vagy azon tevékből, melyeket Chóron Margit, Nádasdy Kristóf özvegye, a XVII. század elején a vár kertjében szerecsen foglyok által gondoztatott. Kőszeg neve a régi iratokban Gunza, Gunch, Kewszeg, Keuszeg és Kuszugh alakokban fordul elő. Német nevét (Güns) a Gyöngyös folyónak német nevétől, s magyar nevét valószínűleg kövön vagy kőből épült várától vette. Tulajdonképpeni megalapítását 1263 körül a város is Németújvári Henrik bánnak és fiának, Jánosnak (Iván), köszöni. A Németújvári grófok birtokából a kőszegi alvár királyaink kezére került. Róbert Károly királyunk a XIV. század elején a kőszegi alvár mellett emelkedő várost németekkel népesítette be.

Zsigmond király 1392-ben az alvárat a várossal együtt Garai Miklósnak és testvérének adományozta. Bírták azután az idők folyamán 1441-ben Palóczy Simon és Gúthy-Ország Mihály, 1491-ben Miksa császár, 1492-ben stettenbergi Prueschenk Zsigmond és Henrik, 1529-ben Jurisich Miklós várnagy zálogképen, majd az 1532-ki hősi védelem jutalmáúl örök adományban. Jurisich után Weispriach János, ezután ennek veje, majd ifjabb Jurisich Miklós és János, Chóron János báró, ennek leánya, Nádasdy Kristófné bírta Kőszeget, 1650-ben Széchy Dénes gróf kapta, míg ennek örököseitől 1695-ben Esterházy Pál herczeg vette meg örök áron.OMM

A város történetének legfényesebb lapja az a hősies ellenállás, melylyel Jurisich Miklós várkapitány 18 huszárral, 18 német lovassal és 700 főnyi néppel mintegy 200.000 török ellen a várat és várost megvédelmezte. Ibrahim nagyvezér 1532 augusztus 5-én, maga Szolimán császár augusztus 12-én ért Kőszeg alá. Ibrahim a város lövetését már augusztus 10-én megkezdette, de augusztus 12-én, a császár megérkezése alkalmával, szünetet parancsolt. A következő nap azonban, augusztus 13-án, Szolimán parancsára, sűrűen hulló esőben, erős ostromra indult a török, kóczczal borított égő nyilakkal, számos ágyúval éjjel-nappal lövette a várost, s létrák segélyével törekedett megmászni a bátran védett falakat. Tíz kisebb és kilencz nagyobb ostromot intézett a török a vár és város ellen, de mindannyiszor véresen veretett vissza a falakról. Miután a törökök rohamai annyi erőfeszítés, annyi áldozat után sem arathattak sikert, azon kívül a táborban fogytán volt az élelem, s járványos betegség is ütött ki, a harczi kedv pedig mindegyre enyészett: nehogy a török fegyver újabb megaláztatást, Ibrahim hadvezéri híre nagyobb csorbulást szenvedjen, a lehangolt nagyvezér ösztönöztetve érezte magát, hogy a végroham megkísérlése előtt Jurisichot négy küldöttje által a város átadására fölszólítsa. A fölhivásra Jurisich megjelent ugyan a bástyarésnél, de határozottan kijelentette, hogy a várat, melyet királyától nyert, míg él, föl nem adja. Ismételt és visszautasított ajánlat után Ibrahim új rohamra vezényelte harczosait. A lefolyt napok tusáiban már tetemesen meggyérűlt őrség ezen roham alkalmával ismét hatvan harczos férfiú életével adózott e nap küzdelmeinek. Maga Jurisich is, golyó- és kopjától megsebesítve, kimerültségében egy védfal mögé vonult, hogy ott hősi küzdelemmel fejezze be bajnok-életét. De a gondviselés másként akarta. A város különböző pontjain levő aggastyánok, nők és gyermekek ugyanis rettegéstől űzetve, a Szent Jakab egyházához gyülekeztek s néma aggodalommal várták ott sorsuk kimenetelét. A mint azonban a megsebesült hős parancsnokot, szeretett védnöküket megritkult kis csapatával visszavonulásban megpillantották, rémítő jajveszékelésben tört ki kétségbeesésük. Az előtörő ostromlók a rendkívüli zaj által meglepetve, a kétségbeesett tömeg kifakadását közelgő vagy elérkezett segédhad fölötti örömrivalgásnak vélvén, rögtöni rémülettől megszállva, ingadozni kezdettek, soraik megzavarodva fölbomlottak. A szemes és bátor várőrség e kedvező pillanatot fölhasználván, kemény rohamot intézett ellenük, s a megfélemlett nagy tömeg két zászló visszahagyásával rendetlen, vad futamodásnak eredt. „Isten és ember harczol a város mellett, – mondák a janicsárok, – Allah végzése ellen győznünk lehetetlen.” Ibrahim, ki a várőrség helyzetét a valónál sokkal kedvezőbbnek vélte, elcsüggedt; vagy a mi még valószínűbb, Jurisich iránti barátságától indíttatva, hajlandó lett újabb alkudozások megkísérlésére. Ezen alkudozások azzal végződtek, hogy Jurisichot tíz török visszakísérte a városba, azon ürügygyel, hogy a bástyarésnél őrt álljanak a netán betolakodók visszatartóztatására, de voltaképpen azért, hogy a török lobogót a város falára föltűzhessék. A janicsárok agája kíséret közben, Jurisichot fölkérte, hogy engedje meg neki a belvárat megtekinteni. „Nem, – mondá Jurisich, – ott felbőszült spanyolok és németek őrködnek, kik életedet nem kímélnék; de egyébiránt a belvár nincs is az én parancsom alatt!” Az aga ijedtségében nem merészelt tovább menni, hanem visszamaradt, s csak a közjanicsárokat bocsátotta a belváros kapuja alá, hol ezek borral bőven megvendégeltettek. Miután az ital hatása kellőleg nyilatkozott, Jurisich engedelmével azok a vár falaira fölmentek s a vár tornyaira nyolcz vörös zászlót tűztek ki. Ibrahim a tornyokon lengő lobogók látására katonai becsérzetében magát kielégítve találván, azonnal megtette az intézkedéseket hadseregének elvonulására, s egyszersmind Jurisichot megkérte az iránt, hogy a táborból el nem szállítható sebesültjeinek s betegeinek ápolásairól gondoskodjék. Így a török császár, három heti megszállás után, augusztus 31-én Kőszeg alól elvonult. Jurisich hősies védelmének köszönhette ekkor Ferdinánd, hogy serege időt nyert a tömörülésre és a Bécs környékén való gyülekezésre, mit látván a szultán, Bécs helyett Stiriának vette útját, Varasdnak, Nándorfejérvárnak térvén vissza Konstantinápolyba. Jurisich megmenté Bécset; a török visszavonult.

Bocskay fölkelése alatt 1605-ben Némethy Gergely hajdú-vezér fogta ostrom alá a várost, mire a szorongatott s Rudolf iránt hűségben megmaradt polgárság fölszólította Nádasdy Tamást, Kőszeg várának zálogbirtokosát, hogy védelmezze meg a várost s tartsa meg a császár birtokában. Némethy Gergely azonban Nádasdyt már ekkor Bocskay ügyének megnyervén, Nádasdy egy ujját sem mozdította a város védelmére, s így az 1605 pünkösd napján Bocskay fegyverei előtt kaput nyitott. A császári hadak azonban nem sokára közeledvén, Bocskay hívei kénytelenek voltak a várost elhagyni. Ezután egész a Bethlen Gábor alatt megindult mozgalmakig békét élvezett a város. E mozgalmak azonban annál súlyosabban nehezedtek rája. 1619 deczember 14-én Bogrády János, Bethlen soproni őrségének kapitánya, mintegy 1000 huszárral Kőszeg külvárosába rontott, s a belvárost hódolásra szólította föl. A tagadó válaszra Bogrády a külvárost felgyújtatta; katonái pedig a polgárságot bántalmazták és fosztogatták. Végre a városi tanács kénytelen volt Bethlennek meghódolni. E meghódolás azonban nem igen volt valami őszinte, mert Bethlen hadai ismételve is visszatértek Kőszeg alá, sőt 1620 őszén Bethlen maga is Kőszeg alatt táborozott, s annak külvárosát teljesen elpusztította.

Az 1676-ik év egy viszontagságos sorsú asszony emlékét fűzi össze Kőszeg nevével. Széchy Mária grófnő, a „murányi Venus”, Wesselényi nádor özvegye, kit egykor költök dicsőítettek s kortársai bámultak, engedelmet nyervén, hogy Bécsből távozhassék – a városi levéltár adatai szerint 1676 október 14-én Kőszegre érkezett. Itt rokonai körében, azok szeretetétől környezve, töltötte küzdelmes életének utolsó napjait a 80 éves, betegeskedő nádorné, s 1679 júliusban elhunyván, hamvait Kőszegen tették örök nyugalomra. Chernel Kálmán, Kőszeg történetírója, mikor 1873-ban az egykori jezsuiták, most benczések Szent-Jakab egyházában Jurisich családi sírboltját fölnyittatta, különös figyelmet fordított az özvegy nádorné végnyughelyének föltalálására. Miután a Jurisich-féle sírboltot, úgy az egyház közép hajója és főoltára alatt elterjedő nagy sírboltot átkutatta, kiemeltetett egy harmadik sírboltot fedő kőlapot is. Ezen a főoltártól nyugatra, az imapadok két sora között mintegy középen fekvő sírbolt nagyságra, építészeti alakzatra nézve hasonló volt a Jurisich-féle sírbolthoz. Éjszakkeleti szögletében egy széttöredezett emberi koponya, néhány csontdarab, két alacsony vasállvány volt szemlélhető, melyen csak egyetlen egy koporsó nyugodhatott, mely azonban tartalmával együtt, az említett tetem-maradványokon kívül, annyira szétmállott, hogy egykori milétének jelei csak egyes porhalmokban voltak fölismerhetők. Ámbár az idő hatalma minden biztosan tájékoztató nyomot, mely e sírbolt halottjának kétségtelen megállapítására vezethetne, megsemmisített, minthogy azonban vannak biztos adatok, melyek szerint Széchy Mária Kőszegen temettetett el, alig szenved kétséget, hogy ezen elkülönözött, magányos koporsót rejtő sírbolt lehet azon hely, hol a hányatott életű özvegy nádorné szétporlott földi maradványai nyugosznak. Thököly fölkelése alatt (1681–1685) Kőszeg vallási villongások színhelye volt, s ezek mellett még a hadi események sem hagyták érintetlenűl. II. Rákóczy Ferencz harczaiból is kivette a maga részét e sokat zaklatott város. Majd a kuruczok, majd a császáriak tartották megszállva. Ez események folyamán a csapások közt egyik legsúlyosabb volt az, melyet Béri Balogh Ádám mért a sokat szenvedett városra. Rákóczynak eme vitéz dandárnoka 1710 szeptember 27-én ostrom alá fogta Kőszeget, s mivel azt hódolásra bírni nem tudta, teljesen elhamvasztotta.

Széchenyi György érsek 1687-ben collegiumot alapított itt a jezsuiták számára, kiktől azt 1777-ben a piaristák vették át, 1815-ben pedig a benczések kezére került. Kőszegen székelt az egykori dunántúli kerületi tábla. Jeles árvaházát a múlt század második felében Adelfi Antal kerületi táblai ülnök s Kelcz lenre győri prépost alapították. Vagyonát Ferenczy Antal is tetemesen szaporította.

A város a Gyöngyös folyó mellett, hegyek lábánál, igen szép vidéken fekszik. Vannak kellemes sétaterei. A Hét-, Őz-, és Hermán-kút, az Ó-ház, stb. kedves kiránduló helyei úgy a városinak, mint az idegen utazónak. Egészséges levegője s szép vidéke évről-évre több nyaralót hódít ide; különösen miután 1894-ben kényelmesen berendezett és jól fölszerelt hidegvíz-gyógyintézete is megnyílt. Lakosságának száma 6.931, melynek zöme németűl beszél, de újabban a magyarosodás is kezd tért hódítani. Nevezetesebb épületei: a most épült szép gót stylű róm. kath. templom, a vár, az árvaház, a katonai nevelő intézet, honvédlaktanya, takarékpénztár, a kalvária és a vízgyógyintézet. Van zeneegyesülete, nőtanítóképző intézete, algymnasiuma, polgári fiú- és leányiskolája, népiskolája, posztógyára, gőzmalma. Egyik (Szent-Jakab) temploma Jurisich Miklós gyermekeinek német fölírásos emlékkövét és sírboltját őrzi, melyben – mint az eddigi kutatások mutatják – valószínűleg maga Jurisich Miklós is örök álmát aluszsza. A Szent Jakab egyházának építését Rosnák Márton, Kőszeg ostromának leírója, s utána mások is Garai Miklós fiának, a hasonlóképen Miklós nádornak tulajdonítják. A Szent Jakab egyház szomszédságában áll a volt plebániaegyház vagy „magyar” templom, mely aránytalanul magas tornyával mellékelt képünkön látható, s melyet 1615-ben az ágostai vallású magyar hívek építettek, a katholikusok azonban tőlük utóbb elfoglaltak. 1892–1894-ben egy új díszes góth stílű szentegyházat emeltek a Flórián-téren, s az szolgál jelenleg a plebánia templomául.

kép1Kőszeg előbb önálló szabad királyi város volt, most azonban csak a czíme maradt meg. Örvendetes, fényes és zajos napoknak volt részese a különben csendes kis város az 1893. évi őszi hadgyakorlatok alkalmával, a mikor Ő Felségét a magyar apostoli királyt s annak koronás vendégeit: a német császárt és a szász királyt üdvözölhette falai között. A fejedelmi vendégek körében ott voltak még a connaugthi herczeg, Lipót bajor királyi herczeg, Albrecht, Jenő, Lipót Salvator, József, László, Vilmos, Ferencz Salvator és Frigyes főherczegek, továbbá a miniszterek s más előkelőségek. Ő Felsége a király s a német császár a katonai alreáliskola épületébe szállottak. A király szeptember 16-án este érkezett Kőszegre, hogy később érkező fejedelmi vendégeit már ő fogadhassa. A nagyszabású hadgyakorlatok szeptember 18–21 napjain folytak le, miközben az uralkodók folyvást Kőszegen tartottak pihenőt. Történetének legszebb lapjára jegyezte föl a város e fényes napok emlékezetét, melyek lefolyása alatt az egész művelt világ figyelme és érdeklődése feléje volt fordulva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.