Fügh Károly

Kőszegen már a XVII. század óta élő, 1727. május 13-án nemesi rangot kapott család tagjaként született. Apja, Fügh Sámuel mérnök, anyja dedinai Kubovich Zsuffa Krisztina voltak. Fügh Károly 1841-ben látta meg a napvilágot. Tanulmányait Kőszegen kezdte el és Sopronban fejezte be. 1861-től a pesti egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, ahol 1864-ben végzett. Még ebben az évben provizórikus tisztviselő lett, kinevezték Kőszeg szabad királyi város aljegyzőjévé. 1867-ben lemondott, és a következő éveket az ügyvédi diploma megszerzésére fordította. 1871-es sikeres ügyvédi vizsgája ellenére ismét a tisztviselői pályára lépett. Majd a kőszegi járás szolgabírója lett. 1875-ben a kőszegi választókerületben indult és nyert a Szabadelvű Párt jelöltjeként. Ciklus végeztével nem jelöltette magát újra.  1878-1889-ig Kőszeg polgármestere volt. Polgármesteri időszakának egyik legfontosabb eredményének számít a Kőszeg – Szombathely helyi érdekű vasútvonal kiépítése és a helyi magyar nyelvű sajtó megteremtése. Lemondása után a közélettől visszavonultan élt, szegényen halt meg 1921-ben.

1861-ben barátja meghívására Dublinba utazik, ennek az utazásnak az emlékét őrzi meg kéziratban fennmaradt írása.

 

 

 

 

“Izlandon át Gloucestershireba

1861 év nyarán volt, augusztus közepe táján, midőn Sir Walter Crofton barátom meghívásának engedve Dublinba utaztam, hogy ott a társadalmi tudományos congressus tárgyalásában részt vegyek. A gyűlés legkitűnőbb tagjai, köztük az ősz Brougham lord, aki elég csodálásra méltón, ezúttal először látogatta meg életében a zöld szigetet, az angol büntetőjogi reform közül nagy érdemeket szerzett birminghami recorder M. DavenportHill, s ennek szinte irodalmilag tevékeny leányai Miss Mary Carpenter s a későbbi mint az indiai nők nevelője ismeretes MissFrancesPowerCobbe és számos más kitűnő férfiak és nők kiválóképp a részből gyülekeztek össze, hogy Crofton művét az ír fogsági rendszert, a hely színén megismerhessék. Jobb alkalom nem egyhamar kínálkozott a büntető intézetek, a nevelésügy, a szegény ápolás s az ország földmíves viszonyainak szakképzett államférfiak vezetése alatt való megismerhetésére. Szép, verőfényes, vendégszerető napok voltak, de egyúttal munkában sulyosak és fárasztók, melyeknek fáradalmait alig győztem volna, ha kora reggel a legelső vasúti vonatokkal fel nem keresem a Kingstown közelében levő pompás tengeri öblöt, hogy tiszta hűvös hullámzásban megfürödjem. Naponkint legalább is négy órát eltartó értekezéseket, felszólalásokat és felolvasásokat, jelentéstételeket és vitatkozásokat angol jurisprudencia, nevelésügy és iskola, muss, kórházak és népgazdaság felett egy héten át végighallgatni s a mellett mint kitüntetett vendég egy emelvényen ülni, melyről megszökni vagy vagy eltűnni lehetetlen volt, alkalmilag kihallgattatni a porosz államélet minden intézményéről, felül rá délutánonként a város és a környék minden csakis valamire való alapítványait, intézeteit és jótékonysági épületeit megtekinteni – mindez nem csekély munkafeladat volt. S hozzá azon kimondhatatlan vendégszeretet, melynek nincs párja a világon. Az akkori alkirály, earl of Carliste, lord Talbot of Malahide, a dublini polgármester, az ország legelső államhivatalnokai, lord Ottagan, Lawson, Lontaigne és sok más a congressus idegen tagjai iránt kifogyhatatlanok voltak az előzékenység minden nemében. Ily fáradalmak után éppen nem volt kellemetlen az óra, a mely megengedte a legjobb, a legszeretetreméltóbb s a legvonzóbb társaságból, Dublinból egyenesen át a szigeten Connemara puszta magányába menekülhetni, s Rodenberg vezetése mellett, akinek találó és vonzó rajzai mindenüvé híven elkísértek Erin sziget és partvidékeinek majd magasztos majd bájos majd ismét méla búbánattal telt természetét élvezhetni.

Valóban ünnepi élvezet volt nyílt ladikban a nyugati partvidék magányos sziklacsoportozatain át az Atlanti óczeándörgve hullámzó vizeibe beevezni s Connemara pusztaságaiban, a bűbájos wiklowi grófságban Shannon partjain és Killarney dicső tavai mellett embereket és tájképeket Rodenberg finom és természethű rajzaival összehasonlítani. A minthogy léteznek történeti tájképek, úgy megfordítva Rodenberg „A zöld szigetről” írt művében egy tájképi novellát teremtett, melynek illúziója oly hatalmasan fogva tartott, hogy gyakran ugyanazokat az alakokat véltem felismerni, melyeket az író oly ügyes és művészi kézzel szőtt útirajzaiba. Eleinte kóborlásaim végpontjához, Cork kikötőjében Bristol felé hajóra szálltam, meglátogatandó gloucestershirei grófságot.

A dublini vendégek közt oly szerencsés valék a társadalmi-tudományos congressus tulajdonképi alapítóját és kezdeményezőjét Barwick Lloyd Baker urat is megismerhetni s jó indulatát megnyerhetni az által, hogy Dublinban tartott néhány előadásaimban az ír börtönrendszer s a büntetőjog feladatai felett kifejtettem, saját nézeteivel mindekkőnkel egyaránt meglepő módon megegyeztek.

Értésemre adták, hogy Backer nemcsak grófságának, hanem az egész ország egyik legbefolyásosabb embere, hogy ő volt az, aki vidékén bűntettesek számára a legelső javító intézetet alapította s a törvényhozást a javító iskolák érdekében mozgásba hozta s azon kívül tagadhatatlan érdemeket szerzett a szegény ügy gyámolítása körül. Már rég óhajtottam egy valódi, tetőtől talpig hamisítatlan falusi Squirettanulmányozni aki mint tiszta szivűtory a régihez való szívós ragaszkodást a reformátori lendület ama sajátszerű vegyülékével egyesíté személyében.

Mielőtt elbúcsúztam volna tőle dicséneket zengett grófságáról, mely bizonyára nálamnál nehézkesebb embereket is mozgásba hozott volna.

Miért –szólt ő – térne ön ismét Holyhead felé vissza? Bristol kikötőjébe benézni jutalmazó és  Gloucestershiret meglátogatni valóban érdemes. Ha régész ön, úgy talál ön régiségeket eleget. A mi grófságunk volt a római hatalomnak központja, ez volt az első terület, melyet Britanniában a kereszténység magának meghódított. Grófságunk 325 járásának több egy harmadában találtak maradványokat a római világból. A legelső keresztény király, mely valaha e világon uralkodott, Lucius, Gloucestershiban van eltemetve, ugyanitt épült a legrégibb keresztény templom St.  deLoda . A bibliának legelső ismert fordítója is, John Trevisa, Berkeleyben volt vicar, sőt maga Wyckliffe is után földink volt. Az első protestáns egyházi beszédet, a melyről csak emlékszünk, CovrzdaleSudeleyCastlebantartotta. Székesegyházunk Gloucesterben Anglia legelsőrendű építményei közé tartozik. Ha ön nagy politikai események helyeit kedveli –miután említette, hogy egy ízben külön elzarándokolt, hogy Waterloot láthassa – ugy engedje figyelmébe ajánlanom, hogy azon gyűlést, melyet az első parlamentnek lehetne nevezni, Aurelius Ambrosius nálunk tartotta, s hogy nálunk hívta össze Alfred király azon witant, melyben az egyház  s az alattvalók jogai világosan meg lettek határozva. Gloucesterben tartották azon parlamentet, a melyben határozattá lőn azon emlékezetes DomsdayBook, amelyet az angol történet minden kezdője ismer, itt tették le IV. Henrik király alatt a tizenötödik század elején politikai szabadságaink legerősebb alapkövét, midőn az alsóház tagjai a lordokkal szemben abbeli igényüket emelték érvényre, hogy beleegyezésük nélkül nem lehet őket jövőre megadóztatni. Ha ön a természet barátja, úgy lehetetlen, hogy a Severn völgye el ne ragadja. Sehol egész Angliában nem talál ön oly tölgyfákat, mint Deanerdejeiben. Ezen erdő építőfája által lettünk a világ legelső tengeri hatalmává, ama spanyol király ugyanis, aki a nagy armadát küldte ellenünk, külön kiadta a parancsot, hogy Dean erdőségét minden körülmények között pusztítsák el. Ha ön a vadászat és a halászat barátja, kell, hogy érdekelje önt a Severn melyet a londoni halvásáron egy pennyvel drágábban fizetnek s a mi lampretáink 1830ig aranyos díszítménnyel kerültek mint karácsonyi ajándék az angol királyok asztalára. Ezen hal a halaknak mintegy királya, s parlamentjeink fokozódó hatalmainak symboluma, ugyanis a gyenge János király, mely oly merész volt, hogy egy ízben negyven marok pénzbírsággal büntette meg Gloucester lakóit, mert amint a büntető levél hangzik „anneslampreides et allosas”, a melyeket Gloucesterben fognak, az udvarnak tartoznak felküldeni. Ha mindezek után sem határozná el ön magát, úgy ígérek önnek egy pár példányt oly csavargók és tolvajok közül, a kik némely pénzügyileg desolált államokban még mai napság is oly udvarképesek lennének, mint a lampreták a Plantaganetek alatt.

Ezen meghívásnak nem voltam képes ellentállani.

„Ha mind azokat tüzetesen meg akarnám vizsgálni – feleltem – a miket ön mint grófságának nevezetességeit felsorolt, kénytelen lennék oly soká házában időzni, hogy alighanem feleségem válópört indítana a hűtlen elhagyás végett avagy a culturminister fegyelmi vizsgálatot volna kénytelen ellenem indítani. Választanom kell az ön által felemlített legrégibb templomok maradványai s grófságának modern zsebmetszői között. Maradjunk meg tehát a tolvajok és csavargók a lampretákés , de mindenek előtt maradjunk meg saját becses személye mellett, mert azon falusi squire, a kit eddigeli csak egynéhány regényből vagy az angol alkotmánytörténet tankönyvekből ismertem meg, előttem minden látnivalók közt legnevezetesebb. Mindig az volt, bár kevésbé tiszta, s inkább rejtelmes képzelődésem, hogy ti Squires vagytok azon emberi faj, a kik az angol társadalomnak sajátságos színezetét megadjátok, hogy párotokat sehol e világon nem lehet feltalálni, s hogy mégis megeshetik, ha folytatjátok a continentalisburokratiat állami életükbe importálni, hogy egykoron ki fogtok veszni, mint a vörös bőrűek Amerikában. Tehát viszontlátásra – két hét múlva.

Szerencsés tengeri utazás során – amihez ízlésem szerint hullámos tenger s fúvós szél tartozik, Bristolba érkeztem, ahonnan rövid tartózkodás után a gloucesteri grófságba mentem. Gloucester városának indóházából egy könnyű vadász kocsi szállított az esti órákban HardwickeCourtba.

  1. Angol falusi élet HardwickeCourtban

Az alkonyat már mély árnyékot vetett, midőn HardwickeCourtba érkeztem. Út közben alig lehetett valamit kivenni a díszes és tágas lakház környezetéből, kivéve az időnkint felfel tünedező fa óriásokat, melyek a lakház közelében sötéten váltak ki az esti szürkületből. Csak másnap reggel, midőn az első napsugár köszöntött be csillogva hálószobámba, voltam képes megbámulni azon szépséget, mely Gloucestershire e táján tünteti ki a vidéket. Tágas, a legszebb virágdíszben tündöklő pázsitok mögött, melyekben ősi és bükkfákban talált a szem nyugpontokat, legátlátszóbb kék színben csillogtak át, a már őszileg tisztán fénylő naptól megvilágítva Costwold dombházai. A squire mindjárt legelső üdvözletünk után elvezetett a legtávolabb eső lakrészbe, melyet véleménye szerint egy németre nézve legfontosabbnak ítélt: a pipázó szobába. Az ő nézete szerint ugyanis minden németet három lényeges ismertető jel különbözteti meg más nemzetiségtől: a pipázás, az éneklés s a vasárnapnak megtagadása, s ez volt az egyedüli állítása, mellyel őt egész együttlétünk alatt theoállítása volt azon egyedüli theoretikus adatnak, melyen egész együttlétünk alatt rajt érteni [ezen] kívül soha nem tapasztaltam nála ilyet. …volt, hogy mindjárt a reggeli után megmutassa nékem a grófsági fogházat Gloucesterben. Én azonban azon voltam, hogy előbb házi ügyeivel ismerkedhessem meg. S így Goethe útmutatását követve nemes hölgyekhez fordultam tanácsért.

Felkértem a háziasszonyt, hogy tekintetbe véve akkori tájékozatlanságomat a gentry falusi életét illetőleg mindenekelőtt kegyeskednék egy kis felolvasásban részesíteni, hogy minő jogok és kötelezettségek illetnek engem mint a ház vendégét. Életvidám őszinte nyelvvel adá meg a kívánt oktatást, míg társaságában a nagy terjedelmű parkot megkerültük. Im legsajátosabb           szavaival adom azt vissza:

„Házi életünkből óhajt ön felőlem felvilágosítást. Valószínűleg a végből, hogy férjem nyilvános működését annál jobban megismerhesse. Angol regényekből és novellákból Ön kétségen kívül sok mindenféléről értesült – kivéve a mindennapi közdolgokról, melyeket nem tartanak érdemesnek a leírásra, miután mi angolok azokat amúgy is felette jól ismerjük. Tekintse cicoma nélküli, egyhangú színrajzomat, melyet ön elé rakok, mint egy színtelen prózai vázlatot, mely egyáltalán nem akar versenyezni azon színpompás festményekkel, melyeket ön talán már ismerni tanult. Néha ily hétköznapi vázlatok közelebb állanak a valóhoz, mint ama képek, melyekben az emberekre drága ünnepi ruhákat aggatnak, hogy a nézőben bizonyos festői hatást ébresszenek. Mintául oly családok házi életét veszem, a melyek a mienket a birtok nagyságában nem igen haladják meg. Ily házak legtöbbjében a házi úrnak legelső teendője, hogy reggeli előtt kilenc óráig az újságokat olvassa el, a midőn azután kilenc órakor a harangszó a reggeliző szobában gyűjt össze mindnyájunkat. A háznak minden szolgaszemélyzete belép, a nálunk levő vendégek közül az, akinek tetszik, hogy a reggeli imában részt vegyenek, a mely mintegy negyedóráig tart.

„A vendégek közül, az, akinek tetszik – ezt a gyengéd háziasszonyság bizonyára irántam való tekintetből mondotta. Néhány órával ezelőtt a legnagyobb figyelemmel s némi meglepetéssel kísértem végig ezen szertartást. Láttam, midőn a terített asztallal szemben a házi úr által adott jelre minden jelen volt hölgy és úr a székek előtt térdre borultak, fejeiket meghatják, kezeikkel nagy kendőikkel arcukat elfedték s a házi úr által a Prayerbookból felolvasott imát  a szokott responsoriákkal végig kísérték. E vallásos szertartásnál talán némiképp járatlanul vagy ügyetlenül viseltem magamat. Hogy ezen szokás a német családoknál nem otthonos, s hogy az asztali imák, a hol mondatnak, nem térdelve végeztetnek, ezen megjegyzésem szolgáltatott valószínűleg alkalmat azon utalásra, hogy a vendégeknek szabad tetszésére van bízva a megjelenés. A lady imigy folytatta:

„Ismétlem, hogy semmi nemű formalitás nem kötelező ebben. Ha számosak a ház vendégei mindig találkozik egy pár késedelmes, a ki (hiányzó szó) jelenik meg a reggeliző asztalnál. Ha tovább fog nálunk tartózkodni, úgy bizonyára észreveszi, hogy az angol reggeli nem oly egyszerű, mint a continens vendéglőiben. Reggelink következő, tea, kávé, többrendbeli meleg és hideg húsétel, kétféle kenyér, fehér és fekete, toast, méz, narancsbefőzött, tojás, néha emellett ritkábban halak, de mindig sült sonka. Mindenki abból kér vagy vesz, szabad tetszése szerint, a mi neki tetszik, a nélkül, hogy bizonyos rendhez volna kötve. A reggeli végeztével, a vendégek széjjel mennek, hogy saját felelősségükre mulassanak, a mint éppen tudnak. A háziúr rendszerint szobájába, a háznaggyal értekezik a folyó gazdasági ügyekről, fogadja az embereket a szomszédságból, bérlőket, gazdákat, munkásokat, a kiknek ép valamely okból beszélni valójuk van vele. Ezután az istállók és lovak szükséges megtekintése következik s utána az íróasztal. Ily módon érkezik el a luncheonórája, a melyre fél kettő tájában nálunk csaknem mindenütt el kell készülni. Azonban nem tesz semmit, ha egy keveset el is késik, büntetése nem áll egyébben, mint hogy meleg hús helyett hidegültet kap, a mi a házirend fenntartására eddigelé ép elégséges büntető szerül bizonyosodott be.

Engedje meg, vetettem közbe, hogy (hiányzó szó) félbeszakítsam s ne vegye szerénytelenségnek, ha azon kérdést Koczkáztatom, hol tölti kegyed maga rendesen délelőttjét, s miben állanak saját foglalatosságai? Ennek ismerete épen az, mely rám nézve felette nagy fontossággal bír, a vendéglátási barátság nehéz átokká változik, ha a vendégek alkalmatlan időkben veszik igénybe gazdáik idejét a helyett, hogy maguk gondoskodnának mulattatásukról. Sőt, úgy tetszik nékem, mintha jelen sétánk is külön tourtképezne a mely rendes napi rendszerén kívül esik.

„Gyanítása nem egész alaptalan. A mint az első reggelinek vége, mintegy tíz óra tájban a házi asszony eltűnik, hogy a külső gazdaság körül vagy a konyhában az ebéd iránt intézkedéseket tegyen vagy hogy a cselédség napi apró ügyes bajaiban bíráskodjék, vagy hogy újabb vendégek fogadtatása iránt mindent előkészítsen újabb vendégeik fogadtatása iránt, a kiknek őszkor s téli időben soha sem vagyunk híjában. Erre következik az audiencia a szomszédság szegény asszonyai számára, a kiknek vagy valami panaszuk, jelentésük, vagy kérelmezésük van, beteg gyermekek számára, a mit aztán tőlem meg is kapnak. Legközelebbi gondunk a gyermekeknek oktatása a házban, a melyet ellenőriznünk kell. Miután csak fiúgyermekeim vannak, a kik házon kívül Etonban tanulnak, e részben kötelességeim kevesebbek. Én tehát a délelőtt ezen előrehaladott óráiban egész kényelemmel írhatom leveleimet vagy a meghívott vendégnőkkel a fogadó vagy olvasó szobában megbeszélhetem, vajon délután kikocsikázni, kilovagolni, avagy gyalog kívánnak kisétálni. Valjon jelenleg könnyebb e ránk nézve a gazdaság vezetése, vagy előbb volt az, elbírálni nem tudom. Nem épen lehetetlen, hogy sokaknál csökkent az erre való képesség, mióta a házi dolgok és feladatok apadtak. Hosszú idő múlt el azóta, hogy minden falusi gazdaságban otthon készült a szappan, a gyertya, a maláta s egyéb szükséglet. Különben még most is csak házban otthon készítik a házi szükségletre való sört, otthon sajtolják az almabort, otthon sütik a kenyeret s mossák a ruhát. Mi ezen régi szokást követjük, jóllehet sokan kényelmesebbnek találják sörüket Allsopp vagy Bass –ból megrendelni. Hiszen ön maga fogja tapasztalni,  minő  a mi almaborunk, a mely hat évi sajtolás után most fog fogyasztásra kerülni.

„Délután ismét maga kénytelen magáról gondoskodni. Lovagoljon ki, lövöldözzön – a hogy önnek tetszik vagy egyéb vendégtársaival együtt kitervezték. Azonban azt hiszem, hogy nem igen sok szabad ideje lesz, miután arra van kiszemelve, hogy férjemnek ép hivatalos kirándulásokban legyen útitársa. Úgy tartom, kegyed több csavargót, koldust és tolvajokat fog látni, magának – s nekünk is (hiányzó szó).

Öt órakor vége az ön délutáni szabadidejének. Pontosan elvárjuk a kis tea asztalhoz, melyet ezúttal a fogadó szobában terítünk. Ezen szokás tán ismeretlen maradt ön előtt, de rövid idő óta gyorsan otthonossá vált nálunk. Az urak és nők egyaránt megkedvelték, jólehet a mérték feletti teaivást gyakran kárhoztatják. Ezen „öt-órai tea”, ahogy nevezzük nem étkezés, vajas szelet vagy kevés kis sütemény s egy csésze tea az egész. Nyáron ezen teát a kertben isszuk. A szomszéd nők ez időben szokták egymást meglátogatni s így gyakran nagy társaság gyűl össze. Télen ezután a vendégek szobáikba vonulnak vissza, olvasnak, írnak, gyakran kipihenik magukat, ha a vadászatról fáradtan tértek haza és este hét vagy nyolc órakor megjelennek az ebédre. Hogy töltjük az estét, azt már tegnap önmaga megtapasztalta. Míg önöknél odahaza azt hiszik, hogy a telet a legjobban a városban lehet eltölteni, addig mi igenis jól érezzük magunkat a grófságban. Gondoskodunk, hogy kellemes társaságban ne szűkölködjünk s vendégeink beérik egy partie Whisttel vagy egy vidám társasjátékkal. A nők tizenegy óra tájban vissza szoktak vonulni, az urak pipázó szobákban fejezik be a napot vagy a teaasztal mellett füstölnek, kivéve, ha ez mint néhol szokás, a fogadó szoba közelében (hiányzó rész) a mellékteremben volna felállítva.

Bizonyára gyakran csodálkozott ön a felett, hogy mi angol nők leküzdhetetlen ellenszenvvel viseltetünk a dohányfüst ellen. A böjt e neme ellen pedig semminemű felmentés nem létezik, kivéve azon menedékben, mellyel férjem már megismertette önt. A mi az örök téli idényben a fő szerepet játssza, a báli gondok és a táncörömök alól mi csaknem egészen fel vagyunk mentve. A grófság azonban, mely a politikában a főszerepet játssza, a táncot kedvelő fiatalságról is gondoskodik. A grófsági táncmulatságok alkalmával ismét megtelnek a szomszédos lakosok házai fiatal emberekkel, a kik néhány napot ott időznek. Egy átvirrasztott éjre rá legjobb utánukra egy rókavadászat. Nem hiszi ön, minő üdítőleg hat a lelkekre, ha másnap reggel a vadászfalka veri fel az álmos vendégeket. Reménylem, hogy ön nem osztozik azon előítéletben, mintha egy jó lovas nőnek okvetlen rossz gazdasszonynak kellene lennie.”

Ezeket mondva csillagra gyúltak ki szemei nemes házi nőmnek, a ki még most is  szép volt, jó lehet már nem igen távol lehetett a félszáztól. „Ó, ön nem ismeri a deres téli reggel tiszta élvezetét! Mily lelkességgel indulunk a hajszára. Mily gyakran osztottam meg ezt az élvezetet férjemmel, tova száguldva oldala mellett. Egy biztos, ügyes és bátor lovas nőt ép oly tetszéssel kíséri sokak szeme, mint az üldözött róka csodás és ravasz útjait. Kétségtelen üdvösebb, ha a nők lemondanak azon dicsőségről, hogy mint első rangú amazonok bámultassanak s jobb ha hazafele lovaglunk, ha a hajsza a go away-ra eljutott. Némely erkölcsbíráink rosszallják, hogy hölgyeink fesztelenebb életet élnek, mint nagyanyám idejében. Ennek természetesen megvannak jó és rossz oldalai. Egészben azonban azt hiszem, hogy túlnyomó a jó benne.” 

(Részlet Fügh Károly: Önkormányzat Angliában és Magyarországon. Kéziratban MNL VML Kőszeg XIV.3. Fügh Károly kőszegi városi aljegyző iratai)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.