Chernel Miklós

Chernel Miklós Kőszeg, 1896. április 11. – 1916. június 7. (1916-ban eltűntnek nyilvánították, de ez a dátum szerepel a VML fondjegyzékében hanem 1917. december 31.)

„…a fődolog mindég az, hogy úgy teljesítse az ember a kötelességét, hogy lelkiismerete megnyugvást találjon és tiszta tudatában legyen annak, hogy mindent megtett, amit tehetett.” – olvashatjuk Chernel István fiának, Miklósnak írt levelét. Miklós portréját szemlélve megfogadta édesapja tanácsát. Chernel Miklós Chernel István, és felesége Rótth Dora egyetlen fiú gyermeke. Miklós 1896. április 11-én látta meg a napvilágot Kőszegen, nővére, Márta 1892-ben, aki később Schelver György felesége lett. Az édesapa napló bejegyzéseiből tudjuk, hogy fia gyenge, fejletlen fiatal gimnazista volt. Gyermekkorában vakbélműtéten esett át, beteges gyerek volt. Sokszor volt megfázva, kapta el az influenzát. Miklós a családi hagyományt továbbvíve édesapjához, és nagyapjához, Kálmánhoz hasonlóan a kőszegi bencés gimnázium tanulója volt. A gimnáziumi évkönyvek alapján átlagos tanulónak számíthatott, voltak hármasai, legtöbb jegye egyes és kettes volt, ami a mai osztályzatoknak megfelelően ötösnek és négyesnek számított. Az 1913-as gimnáziumi évkönyvből tudjuk, hogy testnevelésből felmentett volt az akkor 17 éves fiú.

Miklós nem csak bencés gimnáziumi tanulmányai kapcsán követte a családi tradíciót. A Chernelekhez híven naplóíró volt, a mindennapi ügyes-bajos dolgok mellett vadásznaplót is vezetett. A vadászat szeretetét édesapjától örökölte, akivel sokat jártak a kőszegi hegyekbe.

„Délután fiammal a Kendig hegy felé mentünk lábszánkózni. 2 órakor indultunk az Óházon és a Vöröskereszten át. A ’Zeiger’ –től szinte szakadatlan siklással alig 20 percnyi időben csúsztunk le a várkertbe. Kitűnő pálya volt, s a hegyekben vagy 1/3 méternyi hó, sőt több. A várkertben a gimnazisták szánkóztak és 3-an lábszánkóztak.” 1914. január 20-át írt a naptár, Chernel István végre örömét lelhette kedvenc téli időtöltésében, a lábszánkózásban, mindezt szeretett, egyetlen fiával Miklóssal tehette Kőszegen. A világháború kitörése előtt jócskán fél évvel. Az ornitológus édesapa az egész családot megtanította a síelésre, fiával sílécen vadászott is. A vadászat és a madarak megfigyelése közös, kedvelt időtöltésüknek számított a kőszegi hegyekben. István nagy reményeket fűzhetett fiához. Több ornitológiai folyóirat hivatkozik Miklós következő badacsonyi megfigyelésére: „Badacsony bazaltoszlopain 1912. okt. 12-én Chernel Miklós látott egy hajnalmadarat.” A kiskorú Miklós a badacsonyi javakat 1910-ben örökölte meg, Chernel Gyula, (István első unokatestvére) Somogy megyei földbirtokos, országgyűlési képviselő,főrendiház tagjától. Ebből közel 15 évnyi pereskedés lett a családban. Miklós első publikációja 1916. június 5-én jelent meg a Vadászlap-ban Őzbakcserkészet ágyúdörgés mellett címmel.

Mikli, ahogy a családban hívták, számos fiatal társához hasonlóan, önként vonult be katonának a háború kitörését követően. Hazafiúi kötelességének érezte megvédenie hazáját. Ezt a nevelést kapta a családtól és a bencésektől. Ekkor a hadkötelezettség 21 év volt, így Miklós sok más bencés társával önként jelenetkezett a seregbe, így csak népfelkelői státsuzt kaphattak.Miklós testi gyengeségre való hivatkozás gyanánt jelentkezését többször elutasították, végül többedjére vették fel édesapja közbejárásának, és saját akaratának köszönhetően népfelkelőnek. „Miklós fiam a népfelkelő bemutató szemlén volt. Alkalmatlannak nyilvánították a szolgálatra, de a gimnáziumból megjelent 30 tanuló közül 23-t bevettek… Jellemző, amit a sorozáson fiamnak az alezredes mondott. Mikor már nálánál sokkal gyengébbeket bevettek, s az alezredes elé kerülve, az szinte szeméből kiolvasta mennyire vágyik, hogy katonai szolgálatát teljesíthesse , a városkapitány figyelmeztetésére, ki azt mondta az alezredesnek: „Már renden van mindene, s a 11rs huszárokhoz jelentkezett”- következő kérdést idézte fiamhoz:”Tudja –e , hogy oda lovat is kell hoznia? Fiam erre: Igen, már van is.” Mire az alezredes: No ha mindene van, akkor általános testi gyengeség miatt alkalmatlan. A mellette ülő orvos szóhoz sem jutott. Ilyen szép példáit látjuk még most is , a háború napjaiban a felsőbbséges katonai hatalom sarcasmusának és elhatalmasodó rendszerének. Csak azért sem! Hiszen egy alezredeshez képest micsoda mélyen áll a regruta jelölt! Utóbbinak soha igaza nem lehet.” Miklós és édesapja együtt vásárolták meg a katonasághoz szükséges felszerelést Sopronban. Az apa naplójából megtudjuk, hogy a besorozott ifjaka korábban, márciusban kézhez kapták az érettségi bizonyítványt. „Fiam gimnáziumába me,t mert másra jelezték, hogy azok a tanulók kik a márciusi sorozáskor beváltak, kikapják az érettségi bizonyítványt. Várossy főigazgató is eljöt,t hogy aláírja a bizonyítványokat. A bizonyítványok el is készültek, s 3 órakor akarta őket az igazgatóság szétosztani. ½ 3kor azonban sürgöny jött a minisztériumtól, hogy a bizonyítványokat nem szabad kiadni, s a besorozott ifjak tovább látogassák az előadásokat!”  Végül 1915. április 28-án Miklós kézhez kapja bizonyítványát a bencésektől.

Miklós, mivel a huszárezredhez jelentkezett, lovat is kellett vinnie magával a frontra, Schönfeld gróf szerzett neki paripát, akit Muszkának neveztek. István lejegyzi „fiam lova, Muszka helyes kis paripa, s csakhamar megnyergelve került ki az istállóból, úgyhogy fiam Simon huszárkáplár útmutatása mellett megkezdhette a lovaglást. Egy óráig volt nyeregben, s körülnyargalászott az udvaron.” Az ornitológus édesapa részletekbe menően lejegyzi a fia hadbavonulása előtti rövid időszakot. Feltételezhetjük, hogy István és Miklós fia közeli kapcsolatban álltak. Az ornitológus figyelemmel kísérte fia minden mozdulatát. Írásából érződik a fia iránt érzett büszkeség. Erre utal a következő mondat, amit 1915. május 10-ei naplóbejegyzésben olvashatunk: „Miklós fiam először jelent meg huszárnak öltözve” A fiú kiképzést kap, István többször meglátogatja (egyedül) fiát, ilyenkor együtt étkeznek, beszélgetnek.

Miklós, amikor tehette hazajárt szüleihez. Gyakran adott hírt magáról leveleiben. A harctéri levelekben nem csak hogyléte felől ad értesülést szüleinek, hanem madártani megfigyeléseiről is tájékoztatja a családot. A levelek különös forrásértékkel bírnak, ugyanis megismerhetjük a fiatal Miklós katonaságban töltött mindennapjait.

Ma nagyon sok fehér gólyával, tőkés récével és sárszalonkával (kivált a legapróbb fajjal) találkoztam, meg egy Totanus-sal, sok bíbiccel és egy réti bagollyal. Tegnap egész nap szólt az ágyú, tőlünk északra, de ma nyugalom van. Egyes repülőgépek szállanak el fölöttünk, különben mi sem zavarja a csendet, amely igazán nyomasztó. A faluban alig lézeng egy-két ember, kint meg egyáltalán senkit sem látni. Mindenhol csak csend, végtelen csend!

Czerneliza (Lengyelország) környékén 1916. április-májusában gólyák, varjak, récék, sárszalonkák költenek. Miklós leírása alapján tudjuk, hogy sok a gólya, gyűrűzni kellene őket, ahogy édesapjával csinálhatták otthon. Ez év májusában befejeződött a madarak vonulása. „Igazán remekszép e folyó vidéke, kár, hogy az örökös lövöldözés össze-vissza zavarta a vadakat.” – jegyzi meg május 12-én írott levelében. Miklós mindennapjai a megfigyelésekkel telnek a kötelező katonai feladatok mellett. „Evezek, csáklyázgatok a Dnyeszteren, gyönyörű ligetek közt hallgatom a fülemiléket, melyek itt hallatlanul nagy tömegben élnek.”

Miklós 1916. március végétől június 7-ig a Kelet-Galíciában, a Strypra és Dnyeszter tájékán teljesített szolgálatot, Novosiolka és Jaslovicka közötti csatában tűnhetett el. „Csak morzsolódnak a napok, de Miklós fiamról nem jön hír! Kemény a legkeményebb megpróbáltatás a mi csak érhetett.” – írta naplóbejegyzésébe az ornitológus édesapa. Miklós eltűnt a fronton. Istvánt és Dórát megviselte a fiuk elvesztése. Az ornitológus kétségbeesetten jegyzi fel naplójában aggodalmait és félelmeit. A napló ezen részeiből István mély depressziójára következtethetünk. Az apa mindvégig próbált kapcsolatai révén információt gyűjteni eltűnt fiáról, sikertelenül. Több katona állította, hogy Miklós a csatában megsérült és orosz hadifogságba esett.

Miklósról a háború végeztével sem érkezett semmi hír, eltűntnek nyilvánították már 1916-ban. „Alig került ki az iskola padjaiból máris önként jelentkezett a harctérre, bár az orvos által gyengének találtatván, saját felelősségére vették csak katonasorba. Egy lövészosztállyal került ki az ezredhez, de csak nagyon rövid ideig gyönyörködhettünk a fiatal hős bátor magaviseletében, mert nagyon is gyorsan érte el a sors kíméletlen keze. Kiváló tiszt és bajtárs, igazi derék, bátor katona volt, a mi szeretett kis Chernel Miklósunk!” – jegyezte fel róla a 11-es huszárezred emlékkönyve.

A család az édesapa haláláig, 1922-ig reménykedett a fiú hazatérésében. Kőszegen a Hősök kapuja aljában található a nagy háború során hősi halált halt, eltűnt katonák névsora. A táblán Chernel Miklós, hadapród őrmester neve is szerepel. A Hősök kapuját 1932. május 29-én avatták fel, a kormányzó Horthy Miklós jelenlétében.

Trádler Henrietta