Zsidók Kőszegen

Zsidók Kőszegen

Először a 14–16. században éltek zsidók a városban. Zsigmond király 1393-ban kiváltságokat adományozott a Gara-testvéreknek, így Kőszeg városa befogadhatott zsidó származású személyeket. Az efféle kiváltságok a középkorban mindig királyi fennhatóság alá tartoztak, a Magyar Királyság területén ugyanúgy, mint más európai államokban. Az uralkodó 1406. április 16-án megerősítette a kőszegi kiváltságokat, de a zsidók helyzete mégis ingatag volt, évről-évre változhatott a helyzet. 1420-ban Alsó-Ausztria ura Bécsből és az odatartozó Kőszegről is kiűzte a zsidókat. Kevéssel később, 1455-ben V. László király kiváltságlevelet adott Garay Lászlónak, Kőszeg akkori urának, amelyben feljogosította, hogy zsidókat telepíthessen le a városban. 1509-ben Csehországból, 1526-ban Sopronból költöztek be elűzött zsidók.

A zsidóság elűzése, jogfosztása általános tendencia a középkori és korújkori Nyugat-Európában. Az 1215-ben összehívott negyedik lateráni zsinaton III. Ince pápa elrendelte a zsidó és a muzulmán vallásúak megkülönböztető ruhaviseletét, előírta, hogy a zsidóknak sárga vagy kék szalagot kell hordaniuk. A zsidóság a 13. századtól kezdve folyamatosan kiszorult Nyugat-Európából.[1] Angliából I. Edward király 1290-ben űzette ki őket. Néhány kivételezett családnak megengedte, hogy vagyonát pénzzé tegye, a többségnek azonban mindent hátra kellett hagynia, és csak a 17. században térhettek vissza az akkori pénzvilág fellegvárába, Londonba. Franciaországból Szép Fülöp 1306-ban távolíttatott el a zsidókat, amivel 100,000 érintettet tett hontalanná. A francia izraeliták a német, franciaországi pápai területekre és Itáliába menekültek. Prágából 1389-ben egy pogromot követően űzték ki a zsidóságot. Egy zsidó fiút megvádoltak azzal, hogy megölt egy szerzetest, ezután több ezer zsidót mészárolt le a feldühödött tömeg. Spanyolországból 1492-ben kétszázezer zsidót üldöztek el, a menekülők főként Portugáliába, Németalföldre, Itáliába, az Oszmán Birodalomba és a Magyar Királyságba vándoroltak.

A kőszegi zsidóság története illeszkedik a tágabb európai történelembe. A középkorban a zsidók gyakran a többségi társadalomtól némileg elkülönülve, külön utcában laktak, így volt ez Kőszegen is, ahol a Zsidó utcában, a Judengasse-n tömörültek (ma Kelcz-Adelffy utca néven ismert). Elsősorban a keresztény kereskedők és iparosok érdekeit szolgálta a fizikai elkülönítés, de ez gyakran, pogromok idején bizonyos védettséget is jelentett a zsidóságnak. Az első lánccal körülvett, valóban szeparált, keresztény felügyelők által őrzött gettó 1516-ban jött létre Velencében, ahol egy szigetet jelöltek ki a zsidók számára.

Kőszegen kevés ház volt Jugendgasse-n. 1511-ben Miksa császár rendeletet bocsátott ki, amelyben engedélyezte a zsidók számára, hogy Kismartonban, Kőszegen, és ha úton vannak, nem kell hordaniuk a számukra előírt viseletet. A kőszegi zsidóság javarészt kereskedelemmel foglalkozott. 1532-ig békésen éltek a városban, az ostromkor hősiesen harcoltak. Végül 1540-ben, más városokhoz hasonlóan, Jurisics mégis kiűzte őket. Az elűzöttek egy csoportja a Hét hitközség területére költözött, elsősorban Lakompakba, Kismartonba, Nagymartonba, Bécsújhelyre és Rohoncra. Egyesek visszaszivárogtak Kőszegre, vagy illegálisan helyben maradtak. 1544–46-ban fejvesztés terhe mellett újabb rendeletet adtak ki az alsó-ausztriai zsidóság kiűzésére, 1571-ben már egyetlen zsidó sincs Kőszegen.

A kőszegi keresztény kereskedőknek gazdasági kárt okozott a zsidók tevékenysége. Az üldöztetés és a tiltások ellenére a zsidó kereskedők folyamatosan üzleteltek, többnyire gyapjúval. Élénk kereskedelmi életre utal az 1616. június 23-án kelt utasítás, amellyel Bécs városa fordult a kőszegi tanácshoz. Egy bizonyos Márk, vagy Mayer nevű zsidó fia, Leb, sok posztót, vásznat, fátyolt, gyapjút és egyebet csempészett be Morvaországból, A csempészáruból kőszegi polgárok is vásároltak. A bécsi hatóság felszólítja a kőszegi városatyákat, hogy nyomozzanak az ügyben, majd jelentsék a tényállást a császárvárosnak.

Kőszeg és a zsidók kapcsolatában fontos az 1696. április 30-án kötött szerződés, amelyben Schlesinger Izrael a városi tanácstól egy évre kibérelte a vámot és a só kamrát, továbbá jogot nyert a kereskedésre. Ezzel, a korszakban egyedülálló módon, kőszegi lakhatási jogot is vásárolt. 1696-ban Schlesinger Izrael és családja Kőszegre költözött. Nem számított egyedinek, hogy a 17–18. században zsidó kereskedő vámszedési jogot bérelt, bár Kőszeg csak Schlesingerrel szerződött, aki a korábbi korlátozások ellenére megkapta a vámbérletet. Megbíztak benne, régi, nagy múltú családból származott. A vámbérlet jelentős jövedelmet jelentett a számára, ezért is költözött be egyedüli zsidóként Kőszegre, ahol a közösségi istentiszteletet is nélkülöznie kellett.

A nagy vámbevételt Kőszeg országos főútvonal melletti fekvése, élénk átmenő kereskedelmi, árufuvarozási forgalma biztosította. Kirakodóhelyként is fontos állomást jelentett a város. Ezekben az időkben a vámház az alsó, vagyis a déli kaputól jobbra, a piacon, a Lábas-ház (ma a Levéltár épülete) helyén állt a belvárosban. Mellette volt a bolt, amit szintén a várostól béreltek Schlesingerék. A városba irányuló forgalom javarészt a régi Alsó kapun (a mai Hősök kapuján) keresztül zajlott. Ebben az időben a város központi kereskedelmi területe a Városháza előtti Piactér, ahol 1774-ig a vásárokat tartották. A város és zsidó bérlője számára kifizetődő volt az együttműködés, amit később tönkretettek Rákóczi kurucai. Schlesinger Izrael tönkrement, Kőszeg fizetésképtelenné vált, mert a kurucok minden mozdítható értéket elvittek.

A Schlesinger család később III. Károlytól nyert privilégiumot, amit Mária Terézia 1760-ban megerősített. Ennek értelmében a birodalom területén szabadon élhettek és szabadon birtokolhattak ingatlant. Mégis, III. Károly 1730. december 7-én arra utasította a Helytartótanácsot, hogy a zsidó vámosokat mozdítsák el állásukból. Ennek következtében Schlesingernek is el kell hagynia évtizedek óta viselt pozícióját, majd néhány évvel később, 1734-ben meghalt. A rendelkezés ellenére egyik fia, Marcus folytatja az apja tevékenységét. A város ugyan nem látta szívesen, el akarta vele adatni házát, de az uralkodó megvédte, így néhány évig még Kőszegen maradt.

Schlesingerék 1746-ban távoztak, ekkor a tanács már határozottan zsidóellenes légkört teremtett. Megtiltotta a zsidók számára a házalást, polgárainak pedig azt, hogy zsidóktól vásároljanak. Ha mégis megteszik, elkobozzák a tiltottan megvásárolt árucikkeket. Azt is megtiltották, hogy kőszegi polgárok éjszakai szállást adjanak zsidóknak.

Kőszeg kapuit II. József rendeletei nyitották meg a zsidók számára, az uralkodó halálát követően azonban több szabad királyi város ki akarta űzni a zsidókat. Ezt az 1790/91-es országgyűlés akadályozta meg, amely elrendelte, hogy a zsidók az összes szabad királyi városban az 1790. előtti állapotban maradjanak. A Scheyek a 18. század végén költöztek be Kőszegre, ekkor rajtuk kívül csak egy másik család, a Spitzerek éltek a városban. Sokaknak nem tetszett a zsidóság térnyerése, jómódja, ingatlanszerzése. 1801-ben a városi közgyűlés panaszt emelt, ennek következtében zsidóellenes szankciókat foganatosított a tanács. 1804-ben 66 zsidó él Kőszegen, ami ekkor a lakosság 1,4%-a.

A kőszegi zsidók a városon kívül is üzleteltek. A napóleoni háborúk idején, 1809-ben, amikor a francia seregek átvonultak Kőszegen, a zsidókat is megkárosították. Az 1819-es összeírás alapján tudjuk, hogy 89 fő volt a zsidóság létszáma, ami a lakosság 1,9%-át jelentette. Ekkoriban kedvező jövedelmi viszonyok között éltek a városban, az 1840-es évek első felére mégis csökkent létszámuk. 1844-ben megalakult a Kőszegi Takarékpénztár, amelynek első részvényesei között szerepeltek a Scheyek és más helybeli zsidók is.

1848 áprilisát követően Nyugat-Magyarországon több pogromra is sor került. Szombathelyen összetörték a zsinagóga berendezését, a zsidók borait, boltjait felborogatták. Kőszegen 1848. április 9-én tőrt ki antiszemita jellegű mozgalom, keletkezett némi anyagi kár, de személy elleni fizikai atrocitásra nem került sor.

Jelentős lépés volt a 19. század második felében a zsinagóga felépítése. 1860-ban a kőszegi zsidó hitközség már kántort is szerződtetett Bruck Ignác személyében, 1862-től Fischer Theophil a kőszegi rabbi, utána Grünwald Jakab szolgált rabbiként 1865-ig. Erőteljesen fellendült a hitélet, amikor dr. Pap Ignác bölcsészdoktort választották rabbivá. A Papa Náchálász Cevi és A zsidó házassági jog, tekintettel hazai törvényeinkre című munkák szerzője, 1875–1881 között töltötte be a funkciót, mely időszakban jesiva létesítésén is fáradozott. Három éven át, 1881–84-ig nincs rabbi, ezután Richter Zsigmond (1884–1891) vállalja a megbízatást, őt követi dr. Wiener Márk 1892-ben.

A 19. század végén általános hanyatlás tanúi lehetünk Kőszegen, nagyarányú a kivándorlás, kedvezőtlenné váltak a kereskedelmi és ipari viszonyok, ez elköltözésre késztette a kereskedőket és iparosokat. A hitközség létszáma 1890-ben 259 fő, az összlakosság arányszámát tekintve ez 3,8%-ot tesz ki. A századforduló különösebb események nélkül zajlott, a századfordulót követően azonban a gazdasági élet még jobban visszaesett. 1908-ban a Polgári Kör választmányi taggá nevezett ki két kőszegi zsidót, ami arra utal, hogy keresztények és a zsidók ténylegesen együtt éltek Kőszeg városában. A zsidókat fokozatosan bevonták a közügyekbe. A városi képviselőtestületbe zsidó városatyákat is beválasztottak.

A 20. század első felében a Várkör elején, a város egyik forgalmas helyén a zsidók tulajdonában volt a házak jelentős része. A 1913. szeptember 14-i városi közgyűlés kimondta, a helybeli izraelita hitközség sérelmezte, hogy nem veszik be a zsidó tanulókat, még ha tőlük magasabb tandíjat kérnek is. Kincs István apátplébános válasza az volt, hogy a zsidó hitközség nem iskolai célokra használja a befolyó pénzt, és minden felekezet a sajátjait részesíti előnyben.

Az 1914. február 5-én megtartott városi közgyűlésen az iskoláknak juttatandó segélyek tárgyalásáról esett szó, amely kapcsán dr. Deutsch Lajos indítványt terjesztett elő, annak érdekében, hogy a keresztény iskolákba kötelezően vegyék fel az izraelita tanulókat.  Deutsch végül visszavonta elképzelését. A neológok mellett volt egy ortodox réteg is. 1914-ben kitört az első világháború, a hadköteles férfiakat felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül behívták katonának. A kőszegi zsidóság is aktívan részt vett a világháborúban, és a hátországban zajló feladatokban.

A Tanácsköztársaság idején, Kőszegen aktív szerepet játszott a zsidóság. A Munkástanácsban jelentős számban izraelita vallásúak vettek részt. A Munkástanács vezetőit a szombathelyi törvényszéken vonták felelősségre, 1920. január közepén kezdődött meg a bűnperek tárgyalását. dr. Halázs Józsefet összesen 12 éves börtönre ítélték, Bass Rezső hét hónap börtönt és öt év hivatalvesztést kapott. Nagy Elza ellen lázadásért emeltek vádat, bizonyítást nyert, hogy agitálni járt a környező falvakba, ezért másfél évnyi börtönt kapott.

A Tanácsköztársaság bukását követően rémhírek terjedtek a városban arról, hogy pogrom készül. A zsidó lakosság körében riadalmat keltettek az antiszemita megnyilvánulások. Kőszeg helyzete a Trianoni békediktátum következtében tovább romlott, a város elvesztette hinterlandja túlnyomó részét. A várossal szoros gazdasági kapcsolatot ápoló falvak közül több mint húsz Ausztriához került.

Jelentősen csökken az izraelita hitközség létszáma, a világháború okozta gazdasági sokk mellett a spanyolnátha tizedeli a közösséget, az antiszemitizmus következtében sokan elvándorolnak. 1928-ban már csak 150 zsidó él a városban, 1935-ben egyetlen izraelita vallású gyermek sem születik és nincs házasságkötés sem. Erőteljes a zsidóság elkülönítése, amikor 30 bécsi gyermek érkezik a városba, ellátásukat társadalmi akció keretein belül oldják meg, amiből kirekesztik a zsidókat, a jótékonyságukat nem veszik igénybe.

A két világháború között a zsidók fokozatosan kiszorulnak a közéletből. 1938. március 13-án Hitler megszállja Ausztriát, a burgenlandi zsidókat, akikkel sok kőszegi zsidó rokonságba állt, a németek elköltöztetik. Sok osztrák zsidó Magyarországra menekül. 1938. május 28-án életbe lép az első zsidótörvény, amely 20%-ban maximalizálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók arányát. 1939. május 4-én a második zsidótörvény faji szempontból határozta meg, ki számít zsidónak. Zsidónak minősült az a személy, akinek legalább egy szülője, vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatályba lépése előtt. A zsidók túlnyomó többsége a törvény hatálya alá esett, csak a három generációra visszamenően kikeresztelkedettek mentesültek, ők azonban nagyon kevesen voltak. A harmadik, 1941-ben foganatosított zsidótörvény, ami a nürnbergi típusú faji törvényekhez hasonlóan a náci terminológiát használta, mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita felekezet tagjaként született, továbbá megtiltotta a vegyes házasságokat, büntette a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot.

Míg az első két törvényt a katolikus egyház elfogadta, ezt ellenezte mondván, a házasság kapcsán az állam egyházi ügyekbe avatkozik. 1938. november elején a város díszpolgárává választja Imrédy Bélát. Az Anschlussot követően tovább romlott a zsidóság helyzete. A kor fasiszta szellemét tükrözi a helyi sajtó. Az 1940. november végén tartott városi közgyűlésen dr. vitéz Nagy Miklós polgármester bejelentette a képviselőtestületnek, hogy december 2-án egy zsidó munkászászlóaljjal 600 ember kerül Kőszegre. A munkaszolgálatosok négy hónapig dolgoztak Kőszegen, részt vettek az útépítési munkákban. Különösen az 1944-ben bevetésre került a munkaszolgálatosokat dolgoztatták keményen, erdőirtási, útkarbantartási, lövészárok-ásási munkákra használták őket.

A zsidóságot Kőszegen is gettóba tömörítették. A lezárt gettóból minden nap szombat kivételével, délelőtt 10 órától 12-ig körülbelül 15 zsidó mehetett ki a városba, de csak megjelölt utcákba, bevásárolni. 1944. június 18-án a kőszegi gettót Szombathelyre szállították és az ottani gettókba zsúfolták őket, összesen 103 embert, akik közül 80 személy volt kőszegi. Gyalogmenetben hajtották őket a pályaudvarra, a Schey Fülöp utcai gettóból a Várkörön át a Fő téren és a Rákóczi úton. A szombathelyi gettóból 1944. július 4-én Auschwitzba deportálták a foglyokat, többek között a kőszegieket is. Kassán át szállították a transzportot, a magyar csendőröktől itt az SS emberei vették át a felügyeletet.

A kőszegi zsidók július 8-án érkeztek meg Auschwitzba. Többségük azonnal a gázkamrába került, a 117 kőszegi zsidóból 16-an élték túl a holokausztot. Auschwitz-Birkenauban a becslések szerint 1,3-1,5 millió embert gyilkoltak meg a nácik, az áldozatok csaknem a 90%-a zsidó. Magyarországon a II. világháború előtt 900,000 zsidó élt, a háború végére mintegy 255,000-en maradtak. Az ország vidéki zsidósága szinte teljesen megsemmisült.

[1] Lásd My Jewish Learning http://www.myjewishlearning.com/category/study/ (Letöltés 2017. április 19.)

Felhasznált irodalom:

Bariska István: A zsidóság Kőszeg városában és uradalmában a 14–16. században. In Előadások Vas megye történetéből V. Szombathely, 2010. 15–37.

Harsányi László: A kőszegi zsidók. Bp., 1974.

Horváth Ferenc –L. Kiss Csaba: Végjáték a határon – 1944-45 Kőszeg. Kőszeg, 2015.

Söptei Imre: A Schey család Kőszegen 1794–1883. In Előadások Vas megye történetéből V. Szombathely, 2010. 23–38.

Szita Szabolcs: A pusztulás kőszegi emlékei. http://www.hdke.hu/hirek/pusztulas-koszegi-emlekei (Letöltés 2017. 04. 21.)

Vas vármegye. A vidék zsidó emlékezete. http://vas.zsidomult.hu/index.php/elveszett-koezoessegek/varosok/koszeg (Letöltés 2017. 04. 21.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.